„Szívem csücske a ..!”

-Ha jól tudom, kisgyermekes anyukaként sem pihensz túl sokat ezen nyáron, hiszen egy különleges filmet forgattál méghozzá mindjárt egy világsztárral, és – bár ilyenkor nincs kőszínház – folyamatosan több nyári előadásban is részt veszel…

-Ezekben azt szeretem leginkább, hogy sokkalta felszabadultabb, frissebb, könnyedebb a játék, mivel a szabad ég alatt egész más a hangulat, és nemcsak a nézőtéren, de a színpadon is. Igazi „kellemeset a hasznossal” elv alapján működik ez. Számomra mind magánemberként, mind színésznőként a valódi kikapcsolódás t jelenti az évnek ez a szaka. Nagy szerencse, hogy többnyire a Balaton partján, vagy legalábbis a környékén zajlanak a vakáció idejére eső eladások: júliusban Siklóson játszhattam több estén át a Tenkes kapitánya musicalváltozatában a Cigánylány szerepét, amelyet valaha a híres filmsorozatban Pécsi Ildi alakított, Keszthelyen pedig folyamatosan játsszuk nagy sikerrel Magyar Attilával a címszerepben a Fekete Pétert (ez a budapesti Centrál Színház előadása, új beállókkal). Ami az említett filmforgatást illeti, az csakugyan nem mindennapi élményt jelentett számomra, ugyanis a méltán világhírű színésszel, Jean Renoval dolgozhattam együtt a Razzia című, a két világháború közötti időszakban játszódó francia filmdrámában, amit remélhetőleg a hazai nézők is láthatnak majd a mozikban. Renoban egy nagyon kellemes, közvetlen, barátságos, sztárallűröktől mentes remek művészt ismerhettem meg.

-Egy sokat dolgozó színésznek is kell néha pihennie, például a Balatonnál: neked milyen a személyes kapcsolatod a magyar tengerrel?

-A Balaton ezer éve a szívem csücske, számtalan szép nyarat töltöttem már el a partján eddig életemben. Máig emlékszem azokra a hajnalokra, amelyeken a nálam egy évvel idősebb bátyámmal rettenetesen izgatottak voltunk, amiért már négykor elindultunk szüleinkkel autóval Téglásról, erről az aprócska alföldi településről a Balaton felé. Időben akartunk odaérni anyukám vállalatának üdülőjéhez, hogy aztán két héten át élvezhessük mindnyájan a vakációt. Bármilyen furcsa ma elképzelni, de bizony akkoriban egy hasonló nyaralás nagyon-nagy szó volt! Érthetően ezért is lettünk annyira boldogok, amikor egy szép nap kiderült: anyukám vezethet egy badacsonyi vállalati üdülőt! Ettől kezdve családunk tizenkét gyönyörű év nyarain át „szolgálatilag” vakációzhatott. Számtalan barátot, ismerőst – még első kamaszszerelmeket is a bátyámmal! – szereztünk a badacsonyi nyarak során. A a legszebb az egészben, hogy a legtöbb akkori ismerőssel máig tartjuk a kapcsolatot. Én magam is igyekszem csaknem minden nyáron ellátogatni egyikükhöz-másikukhoz Badacsonyba: mindig jólesik újra találkozni, felidézni a régi szép időket, kedves emlékeket. Ma is sajnálom, hogy előbb a Színművészeti Főiskola elfoglaltságai, aztán a pályára kerülésem feladatai okán megritkultak a balatoni hosszas nyaralások az életemben, most pedig már saját családom is van. Ezért jó, hogy nem szakadtam el teljesen az ottaniaktól. Bízom benne, hogy egy szép napon alkalmam lesz szorosabban kötődni a szívemnek oly kedves balatoni régióhoz, például egy kicsike nyaraló kapcsán.

-A badacsonyi nyaralóévekből mire emlékszel vissza a legszívesebben?

-Nagy szám volt az úgynevezett hegyi taxi: emlékszem, rengeteget jártunk fel vele a badacsonyi hegyre! Ez egy katonai terepjáróból taxivá átalakított járgány, ami ügyesen tud járni a dimbes-dombos hegyi talajon. Mindmáig igazi kalandtúraként elkönyvelhető jópofa szolgáltatás ez az arrajáró turistáknak.

-Úgy tudom, hogy kamaszként nyári munkákat is vállaltál…

-Mivel a szüleimet nem akartam terhelni ezzel, gondoltam, legjobb, ha magam keresem meg a nyári extra zsebpénzemet. Ezért a vakációs hónapokban különféle helyeken vállaltam állást. Árultam képeslapokat a strandon,de egyszer butikban is dolgoztam egy teljes hónapon át. Akkor még nagyon nagy számban érkeztek hozzánk német turisták, én pedig jól beszéltem a nyelvüket, gyakorlásnak sem volt utolsó a velük való kommunikáció vásárlásaik során. Egyetlen óriási szívfájdalmat az okozott nekem, hogy hiába dolgoztam a Balatontól pár lépésnyire, soha nem mártózhattam meg benne, még a legrekkenőbb déli hőségben sem, mivel a hét minden áldott napján „szolgálatban” voltam a butikban, estére pedig annyira fáradt voltam, hogy örültem, ha el tudtam vánszorogni hazáig, és bezuhantam az ágyamba. Mindig csak vágyakozva néztem a hőségben a hűs hullámok között fröcskölő, labdázó, játszadozó pajtásaimat, ismerőseimet, nekem az üzletben kellett maradnom mindvégig. A bátyám persze sokkal okosabb volt nálam: ő vízimentősködött nyaranta, csónakon járta a vizet, időnként megmártózott a habokban, ráadásként két fuldoklót ki is mentett alkalmi úszómesteri „pályafutása” során. Természetesen amikor véget ért az egy hónapos butikmunka, én is belevethettem magam végre a nyár önfeledt örömeibe, valamint a Balaton simogatóan selymes vizébe, de azt az akkori kínzó vágyakozást a víz után soha nem felejtem el!

-Híresek a balatoni és ezen belül is a badacsonyi illetőségű borok: ha már úgyis olyan gyakran jársz családoddal arrafelé, a hegy levét is meg szoktátok kóstolni?

-Előfordul, hogy a párommal kifejezetten azért keresünk fel badacsonyi pincészeteket, hogy kóstolgassunk, aztán vásároljunk is a számunkra legízletesebb nedűkből. Mindenkor jó meginni egy pohárral ezekből a zamatos borokból, a téli szürke hidegben pedig kifejezetten olyan, mintha a nyári napfényt csempésznénk be pesti otthonunkba, a fűtött szobába. Az én személyes kedvenceim a szürkebarát és a muskotály, badacsonyi barátaink pincéjéből ezekből szoktunk legszívesebben begyűjteni pár újabb palackkal, méghozzá rendszeresen.

-Most már saját családod van, kisfiad jelenleg 2 és fél éves: a korábban említett balatoni házikó ötlete vajon mikor válhat valósággá hármótok életében?

-Egy darabig még egész biztosan nem, hiszen nem tudnánk rendesen kihasználni sok elfoglaltságunk miatt. Szerencsére azért mindig szorítunk egy kis időt a családi pihenésre is, amit párommal és kisfiammal, Attilával hármasban töltünk el valamerre az országban. Rövidesen kifújhatjuk megint magunkat, méghozzá egy csodálatos, Balaton melletti wellness szállodában, amit egyik családi barátunk, Tatár Gyuri intéz nekünk, már nem első alkalommal. Ebben a mi családunk számára már kipróbált és jól bevált hévízi hotelben mindnyájan kedvünk szerint kikapcsolódhatunk. Előre sejtjük, hogy a kisfiunk szinte szusszanásnyi időt sem hagy majd számunkra a vakáció ideje alatt: Attila ugyanis – sok apró kortársához hasonlóan – imád fürdeni, pancsolni! Alig lehet kihozni a vízből, de egyáltalában nem bánjuk a párommal, hogy a nap végére valószínűleg ezúttal is rendesen kifáraszt majd minket…