Külföld

Klaus érti Pozsony álláspontját

Václav Klaus érti Pozsony álláspontját a mostani szlovák-magyar vitában, és elutasítja Európa második világháború utáni elrendezésének bármiféle megváltoztatását.

Úgy látja, hogy Magyarország hosszú távon ki akarja terjeszteni területét. "Érzékelem a Szlovákiában keletkezett feszültséget. Érzékelem Magyarország bizonyos, hosszú távú terjeszkedési ambícióit. Ilyen szempontból értem a szlovák álláspontot" – nyilatkozta a prágai közszolgálati televízió szerint a cseh államfő a lengyelországi Sopotban, ahol részt vesz a visegrádi négyek köztársasági elnökeinek csúcstalálkozóján.

Klaus kijelentette: a plenáris ülésen a magyar-szlovák viszonyról nem volt szó, de a kulisszák mögött, a folyosókon természetesen beszédtéma.

Szlovákia viselkedését a vitában Klaus nem volt hajlandó értékelni, minősíteni. Újságírók előtt csak annyit mondott, hogy bizonyára Pozsony is követett el hibákat. "Nem szeretném értékelni azokat a szavakat és mondatokat, amelyek az új nyelvtörvényben vannak. Értem azonban, hogy a jogszabály miért volt szükséges. Nem védem az összes megfogalmazást, és úgy gondolom, hogy van mit javítani ezen a téren" – fejtette ki a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos véleményét a cseh államfő.

A Magyarország és Szlovákia közötti feszült viszonnyal kapcsolatban Klaus egyoldalú nyomásgyakorlásról beszélt, amellyel szemben a másik fél védekezni kényszerül, miközben "itt-ott hibákat is vét". A cseh államfő nem pontosította, hogy melyik államra gondolt.

A szlovák államfő – cseh és szlovák újságíróknak nyilatkozva – arról beszélt, hogy a viták ellenére még Sopotban szeretne külön megbeszélést folytatni Sólyom Lászlóval.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.