Külföld

Már 31 áldozat az áradásokban

Harminckettőre emelkedett csütörtökre a Törökország északnyugati részét sújtó áradások halálos áldozatainak a száma a török média jelentése szerint, de félő, hogy tovább súlyosbodik a mérleg.

A felhőszakadás okozta árvíz az ország legnagyobb városában, Isztambulban, valamint a szomszédos Tekirdag tartományban pusztított a napokban. Recep Tayyip Erdogan török kormányfő az évszázad tragédiájának nevezte csütörtökön a természeti csapást. A beszámolók szerint különösen súlyos helyzet alakult ki Isztambulban és környékén. Sok ember nem tudta elhagyni időben otthonát, mert a hirtelen keletkezett árvíz elzárta a menekülési útvonalakat, és többen az épületekbe zúdult áradatban fulladtak meg.

A víz hidakat mosott el, autókat sodort magával, utakat tett használhatatlanná; számos helyen kétméteres víz és sár borította el az aszfaltcsíkot.

A mentési munkálatok tömeges megkezdésével újabb áldozatok kerültek elő, s újabb tragédiákra derült fény. A legutolsó halálos áldozat egy férfi, akinek a holttestét a sárból emelték ki a Tekirdag tartománybeli Saray településen fekvő gazdaságában; az illető felesége és három lánya is meghalt az áradásban.

Az isztambuli Basaksehir városnegyedben egy kamionparkolóban tizenhárom holttestet találtak. A túlélők elmondása szerint az áldozatok sofőrök, akik valamennyien aludtak, amikor az öt méter magas vízoszlop egy szempillantás alatt elöntötte a térséget, kevés esélyt hagyva a túlélésre. Az árvíz elvonulta után a parkolót sártenger borította, a teherautókat az oldalukra borított vagy egymásra tolta az ár .

Az időjárás-jelentések szerint szerda reggel az évszakos átlagnál kétszer nagyobb mennyiségű csapadék hullott Isztambulra és környékére. A meteorológusok közlése szerint 80 éve nem zúdult ilyen heves eső a térségre.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.