Külföld

Békés iráni atomprogram. Elhisszük?

Irán pozitívan értékelte szombaton a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legújabb jelentését, amely Teherán szerint megerősíti, hogy a perzsa állam atomprogramja békés célú.

A NAÜ jelentéséből kiderül, hogy Irán együttműködik az ügynökséggel és nukleáris programja békés célú – jelentette ki Ali Asgar Szoltaníje, Irán NAÜ-nagykövete a Farsz félhivatalos iráni hírügynökségnek a pénteken Bécsben közzétett dokumentumról, amely várhatóan nagyban befolyásolja majd a nagyhatalmak döntését szeptember 2-án az Irán-ellenes szankciók esetleges szigorításáról.

A pénteki NAÜ-jelentésben az állt, hogy Irán visszafogta urándúsítási tevékenységét: háromszázzal kevesebb centrifugát működtet ebből a célból a tavalyi csaknem ötezerhez képest. Ezenkívül az iráni hatóságok beengedték az ENSZ-ellenőröket az araki nehézvizes reaktor területére, illetve engedélyezték, hogy egy másik létesítményben, a natanziban a korábbinál hatékonyabb mérőeszközöket helyezzenek el.

Ugyanakkor a szervezet megállapította, hogy Irán továbbra sem működik együtt teljes mértékben a NAÜ-vel, egyebek mellett nem biztosít elegendő információt azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyek szerint nukleáris programjának katonai céljai is lehetnek.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.