Bűnügy

Megölhették a Tiszában talált lányt

Emberölés gyanúja merült fel a Tiszába fulladt 14 éves tiszaszentmártoni kislány ügyében.

Gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanújával a rendőrség szerdán már ki is hallgatta azt az 50 éves férfit, aki korábban azt állította, hogy ő sietett múlt szombaton a Tiszában fuldokló három kislány segítségére, és két lányt sikerült is közülük kimentenie – mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.

Fülöp Gergely százados tájékoztatása szerint az ügyben indított közigazgatási eljárás során derült ki, hogy a férfi állítását a tanúvallomások cáfolják. Több ember úgy nyilatkozott: maga a férfi vitt a nyakában két lányt a vízbe, hogy kérésükre úszni tanítsa őket. A harmadik kislány a parton maradt, ő is megerősítette a tanúvallomásokat. Mint közölte, másokkal együtt ő is látta, amint elsodorja társait a víz, s a férfi csak egyik gyermeket tudta kihúzni a partra.
A Tiszába fulladt lány holttestét másnap egy horgász találta meg.

A szóvivő megjegyezte: a gyanúsított továbbra is fenntartja azt az állítását, hogy a lányok fuldokoltak a vízben, amikor ő értük ment a hullámok közé.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.