Belföld

A sukorói kaszinóügy a kormány által támogatott lopás?

A sukorói King,s City kaszinóprojekt nem más, mint a kormány által támogatott nagy lopás - jelentette ki a Magosz szövetségi igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Budai Gyula úgy fogalmazott: az ügyészség és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kimondta, hogy a jogügylet "nem más, mint egy lopás", ugyanis az államot és az adófizetőket is kár érte.

Kijelentette, hogy a szerződést felül kell vizsgálni, és egy kormányváltás esetén a nyertes pályázatot meg kell semmisíteni. Ígéretet tett arra is, hogy egy kormányváltás esetén felelősségre vonják a résztvevőket.

Budai Gyula közölte: úgy látszik, hogy a hivatalos szervek álláspontja ellenére a kormány továbbra is támogatja a lopást és kiemelt projektként kívánja kezelni a beruházást. Hozzátette, "sajnos a pénzügyminiszter, Oszkó Péter is odaállt a lopás oldalára", miután azt mondta, hogy a beruházással kapcsolatban minden rendben van.

A Magosz szövetségi igazgatója közölte, a kormánynak tisztában kell lennie azzal, hogy Joáv Blum izraeli befektető ellen közokirat-hamisítás miatt vádat emeltek, mert nem él életvitelszerűen Sukorón. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség 500 millió forintos hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást.

Közölte, hogy a kiszivárogtatott ÁSZ jelentés alapján a magyar államot körülbelül 700 millió forintos kár érte, hogy amiatt, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. nem indokolt ingatlancserét hajtott végre.

Kijelentette, hogy jogilag is aggályos a csere, mert az ingatlanok értéke között jelentős eltérés van.

Budai Gyula úgy fogalmazott, hogy az ügyben "cinkosan együttműködik" a földhivatal, az MNV Zrt. vezetése, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács és a kormány.
Kijelentette: súlyos a pénzügyminiszter felelőssége, mert Oszkó Péter a tények ellenére eredményesnek ismerte el az egyetlen beérkezett pályázatot.

Az M7-es autópálya és a Velencei-tó közötti területen a hírek szerint King,s City néven gigantikus idegenforgalmi létesítményt – szállodákat, éttermeket, kaszinót, szórakoztatóközpontot – építene egy külföldi üzletemberekből álló befektetői csoport.
Az elképzelés ellen erőteljesen tiltakoznak civil szervezetek és környezetvédők, mivel szerintük ezzel tönkreteszik a környezetet, károsítják a tavat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.