Belföld

Morvai Krisztina levele – vérgáz

A Jobbik EP-képviselője, Morvai Krisztina Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitánynak írt levelet. Hogy mi volt vele a célja, az többszöri olvasásra is homályos, de már polgárháborúról vizionál benne.

Van egy mondás újságíró körökben: mikor valaki nagyon nagyot akar írni, minden energiáját beleadva, aztán a nagy akarásban értékelhetetlen lesz az eredmény. Morvai Krisztina a Jobbik EP-képviselője ezt tette.

Morvai levelet írt Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitánynak, melyben szinte az egész újkori magyar történelmet levezeti a főzsarunak, teljes kórképet ad a politikai, társadalmi, sőt, gazdasági helyzetről pusztán azért, mert zokon vette, hogy az Új Magyra Gárdát is el akarják lehetetleníteni.

Új meg a régi

Részlet a levélből
„A hatalmat láthatóan nem érdekli az az "apró" tényező, hogy ez a mozgalom egy újonnan létrejött szövetség, amely tevékenysége köztudomásúlag nem kötődik a feloszlatott Magyar Gárda Egyesülethez, hiszen az utóbbi már nem is működik. Tudom, Főkapitány úr, hogy az ilyen "szőrszálhasogató jogászkodás" – mint általában a jogállamiság – nem nagyon van ínyére a magyar rendőrségnek és a szervezetet irányító politikai illetve "értelmiségi" erőknek, így ezt a kérdést nem is erőltetetem. Csupán bizakodni tudok abban, hogy a magyar rendőrséget, a magyar médiát, a magyar gazdaságot a kezében tartó, s a magyar embereket terrorizáló elit napjai meg vannak számlálva.”

Hogy az Új Gárda valóban (ahogy Morvai írja: „köztudomásúlag”, bármit jelentsen is ez) különbözik a régitől, nem tisztünk eldönteni. Ha a Jobbik politikusa ezt meg kívánja magyarázni a rendőrfőkapitánynak, az ő dolga. Ám az egészen abszurd, hogy levelében például a következőket írja: „vissza fogjuk venni a Hazánkat a megszállóktól és helytartóiktól”. Hogy pontosan kiket ért ez alatt, azt csak homályos utalásokkal jelzi, például így: „a magyar rendőrség a diktatórikus kormány kiszolgálója, hazánk gyarmatosításának aktív elősegítője lett”.

A fenyegetés tehát többek közt a magyar rendőrséggel szemben fogalmazódik meg. Ez pedig rendkívül veszélyes játék. Egy állam biztonsági szervezetét megfenyegetni olyan káros folyamatokat indíthat el, amit reméljük, Morvai Krisztina sem szeretne. Ebben az országban más se hiányzik még, csak egy polgárháború a gárda (pardon új gárda) meg a rendőrség avagy bárkik között.

Merthogy Morvai ezt is szinte kimondja: „ha a szükség úgy hozza, alkalmas időben a magunkfajta magyar emberek kapával és kaszával kergessék el megszállóinkat és helytartóikat a tőlünk ellopott földekről, a mi nemzeti vagyonunkból, a Mi Hazánkból.”

Demagógia felsőfokon

A képviselő levele tele van olyan agresszív és látszólag szókimondó, valójában azonban demagóg kijelentésekkel, amik egy jogot végzett hölgytől kifejezetten megdöbbentőek. A gárda feloszlatásáról például így emlékszik meg: „A cigányságot és a zsidóságot a saját meggazdagodásához és hatalmi tébolyához eszközként felhasználó szűk elit elérte, hogy a Magyar Gárda Egyesületet feloszlassák.”

Morvai leveléből csak úgy süt a „mindenki az ellenségem – egyedül vagyok a világgal szemben” attitűd. Tele van haraggal, amit most szerencsétlen Tóth Gáboron próbál levezetni. Nem tisztünk védeni Budapest rendőrfőkapitányát, megvédik őt elegen, de a képviselőasszony levelében foglaltak 90 százalékához nincs semmiféle köze a főrendőrnek.

Érthetetlen tehát, miért írja éppen Tóth Gábornak: „a szemkilövető kormány minisztere, Göncz Kinga az Európai Parlament Szabadságjogi Bizottságának alelnöke lett. (Most indítok egy nemzetközi kampányt azért, hogy ez a gyalázatos helyzet megszűnjön, a magyarországi emberi jogi helyzet világossá váljon, s az emberi jogokat lábbal tipró politikus e posztjáról lemondjon, illetve eltávolításra kerüljön.” Vajon mit válaszoljon neki Tóth? Hogy rendben, indítson?
@@
Valami értelmeset várnánk

A Gárda feloszlatása
A Fővárosi Ítélőtábla július 2-án oszlatta fel a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. Az indoklás szerint azért, mert egy demokratikus társadalomban a közösség számára hasznosnak ítélhető cél sem valósítható meg a demokrácia értékrendjét sértő eszközökkel. A Magyar Gárda mozgalom az egyesület szerves része, a döntés az alperesi egyesület felszámolásával szükségképpen a mozgalomra is kiterjed, annak a szervezeti kereteit szünteti meg – szólt a bírói érvelés.

A budapesti rendőrfőkapitányt természetesen bárki bombázhatja levelekkel. Ám egy választott képviselőtől elvárható, hogy olyan dolgokkal keresse fel, amik valóban előrevihetik az országot, pontosabban a rendőrséget – ha már ragaszkodunk ahhoz, hogy a téma és a megcélzott személy találkozzanak. Ha ez Morvai szerint az Új Magyar Gárda elleni fellépés megszüntetése és az új mozgalom „békénhagyása”, rendben van, akkor támassza alá érvekkel és tényekkel, hogy miért van szükség rá. Bár ez ügyben nem a rendőrség a megfelelő szerv, sokkal inkább az igazságügyminisztérium, vagy bármely törvényhozó testület. A végrehajtót értelmetlen zaklatni olyasmivel, amiről nem ő tehet.

A korrektség kedvéért el kell mondani, hogy egy-két helyen jól célzott a szerző. Például utal arra, hogy miért is jött létre a gárda: „A másik esemény (ti. a 2006-os brutális tömegoszlatások után) Szögi Lajos tanár úr brutális meggyilkolása volt. Az önök rendőrsége ekkorra már olyan mértékben csak a kormányellenes tüntetők megrendszabályozásával, bántalmazásával és a hibbant kormányfő állandó védelmével volt elfoglalva, hogy a véres tragédiát nem hogy megelőzni, de kinyomozni sem tudták. Ez az eset is jelezte, hogy a rendőrségen a szakmai jellegű tevékenység gyakorlatilag megszűnt, a feladatkör az országot fosztogató gyarmatosító csoport politikai jellegű kiszolgálására redukálódott. Ily módon a vademberek túlnyomó többsége megúszhatta a felelősségre vonást. S lássanak csodát, ez sem tetszett néhány magyar embernek.”

Ám ez megint olyan demagógia, amire egy rendőrkapitánynak nyilvánvalóan nincs szüksége. Sem a magyar társadalomnak. Persze attól még (Új) Magyar Gárdára lehet. Mármint igény. Nem lennénk objektívek, ha nem ismernénk be, hogy a vidéki településeken a gárda (míg létezett) sokaknak olyan biztonságérzetet adott, amire az utóbbi években a rendőrség vagy a polgárőrség nem volt képes.

Legyünk kicsit értelmesek már!

Ha egy politikus valóban azt a cél tűzi ki maga elé, hogy egyfajta csendőrséget (és nem egy félkatonai pártalakulatot) támogasson, az a mai közbiztonsági helyzetet nézve még támogatandó is lehet. Ám akkor azt célirányosan tegye, ne pedig sértődött hangú, vagdalkozó, már-már polgárháborús indulatokat gerjesztő levélben. Ez így értelmetlen.

A csúcspont mégis a levél végén található utóirat, melyben Morvai a budapesti rendőrkapitányt kéri, hogy ha már lehallgatják, akkor legalább modern eszközökkel tegyék, ami nem zavar be a telefonbeszélgetéseibe. Kedves Krisztina, ezt azért Ön sem gondolhatja komolyan! Még ha le is hallgatják, akkor is érthetetlen, miért Tóth Gáborhoz fordul?

Bárhogy isMorvainak, mint felelős tisztséget betöltő politikusnak tisztában kellene lennie az ország alapvető működési rendjével, a demokratikus berendezkedés hierarchiájával. Tudnia kellene, hogy a budapesti rendőrfőkapitány nem illetékes a politikus levelében említett ügyekben. Ő egy végrehajtószervezet fővárosi vezetője. Morvai csak magát járatja le ezzel a levéllel, ami pestiesen szólva: vérgáz.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.