Külföld

Kegyelmet kérnek a szerbverő magyaroknak

Sólyom László köztársasági elnök közbenjárását kérik civilek a "temerini fiúk" ügyébenó.

A Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjén, Tari Sándoron keresztül átadott levélben – amelyet M. Szabó Imre mint az Október 23. Bizottság kurátora írt alá – arra kérik Sólyom Lászlót, hogy a Boris Tadic szerb államelnökkel ősszel Belgrádban folytatandó tárgyaláson hozza szóba az ügyet, mert "a temerini fiúk", ahogy a levélben fogalmaznak, bűnüket már levezekelték.

Egyúttal hangsúlyozzák: "csak a szerb elnöki kegyelem gyakorlása mentheti meg a magyarságnak ezt az öt fiatalt", akiknek még 5 és 10 év közötti börtönbüntetést kell letölteniük.

A dokumentumfilmes elmondta, hogy a Temerini fiúk – hatvanegy év jogerősen című dokumentumfilmjét szerdától vetítik a Vajdaságban. Közlése szerint filmjében feltárja, hogy az öt magyar fiatalt annak idején kínzásoknak vetették alá, az eljárás során nem használhatták magyar anyanyelvüket, holott a kihallgatási jegyzőkönyv szerint ezt megtehették, és összesen egyetlen ügyvédet rendeltek ki a számukra.

Becsey Zsolt volt európai parlamenti fideszes képviselő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2004 júniusában történt verekedés során valóban megsérült egy szerb férfi, az akkor 37 éves Zoran Petrovic, akit összevert az öt magyar, de a bírósági ítélet "aránytalanul szigorú volt", amit akkor a vajdasági magyar közvélemény visszautasított. Rámutatott arra, hogy éppen 2004 nyarán volt Szerbiában egy magyarellenes hullám, amely során több magyarverésre, magyarellenes falfirkákra és temetőgyalázásokra került sor.

Véleménye szerint a drákói szigorúságú ítéletnek politikai üzenete is van, mégpedig az, hogy a magyarok Szerbiában másodlagos állampolgárokká válhatnak. Úgy fogalmazott: az Európai Unióba belépni szándékozó állam részéről "nehezen elfogadható" ez a bírósági eljárás, amelynek ideje alatt saját szüleikkel sem beszélhettek magyarul a vádlottak.

Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság volt tanácsvezető bírája kiemelte: az ügyet vizsgálva megállapítható, hogy nem állt fenn az emberölési szándék a temerini verekedéskor, a jogerős szigorú bírósági ítélet viszont csak ebben az esetben lett volna indokolt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.