Belföld

Bajnai vs. MSZP a jövő héten is

Jövő szerdán újra találkozik Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP-frakció tagjaival, hogy a jövő évi költségvetésről egyeztessen - tudta meg az MTI pénteken több forrásból.

A jövő szerdai kormányülés után találkozik ismét a kormányfő az MSZP-frakció tagjaival, köztük a munkacsoportvezetőkkel és a raportőri csoportok tagjaival, hogy a 2010-es büdzséről tárgyaljanak. A szocialista frakció az augusztus 31-i, évadnyitó ülésén dönt a jövő évi büdzsé tervezetének támogatásáról.

A hét első három napján a tárcák vezetőivel és a szocialista szakpolitikusokkal, frakcióvezetéssel tárgyalt a kormányfő, majd a Pénzügyminisztérium vette át az egyeztetést. A tárcák megismerték, hogy a jövőre tervezett, "kőbe vésett" 3,8 százalékos hiánycél mellett milyen dologi és bérkiadásokkal számolhatnak.

Több szocialista politikus azt mondta az MTI-nek, két nagyobb tétel – az önkormányzatokat és a közösségi közlekedést érintő elvonás – még több egyeztetést igényel, de az ezeken túli feszültségpontok már kezelhetőek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.