Sztárhírek

Jacko nem kap Nobel-békedíjat

Az oslói Nobel Intézet a rajongók követelése ellenére is teljesen kizártnak tartja, hogy Michael Jackson legyen a Nobel-békedíj 2010-es kitüntetettje - ezt a bizottság egyik szóvivője is megerősítette szerdán.

Eddig több mint 15 ezren írták alá azt az internetes petíciót, amelyben azt kérik, hogy a 2010. évi Nobel-békedíjat adományozzák a június 25-én elhunyt popénekesnek. "Valóban jelentős számú email érkezik be hozzánk, amelyekben ezt kérik" – mondta a testület képviselője. Azonban ez "teljesen elképzelhetetlen, a bizottság nem fogja odaítélni a díjat" – tolmácsolta a döntéshozók véleményét a szóvivő.

Jackson rajongóinak esélyeit tovább rontja, hogy a Nobel-díjat kizárólag csak élő személyeknek adományozzák, és csak meghatározott személyek – parlamenti képviselők, miniszterek, korábbi Nobel-díjasok, egyes egyetemi tanárok – tehetnek javaslatokat a jelöltekre.

A szórakoztatóipar hivatásos művészei még nem részesültek a díjban, noha Bonót, a U2 énekesét és Bob Geldof rockzenészt is már évek óta az esélyesek között tartják számon. Az, hogy a rajongók megpróbálnak nyomást gyakorolni a bizottságra, bevett gyakorlatnak számít. "Ez hozzátartozik a dologhoz, de a legkisebb befolyással sem bír a döntésünkre" – monda egy alkalommal Geir Lundestad, a Nobel Intézet igazgatója.

Mindössze egy alkalommal fordult elő, hogy a békedíjat egy elhunyt kapta meg, de Dag Hammarskjöld korábbi ENSZ-főtitkár azt követően vesztette életét egy repülőgép-szerencsétlenségben, hogy jelölték a díjra – ez tehát nem szolgáltathat alapot a pop királyaként emlegetett énekes rajongóinak, akik szerint "Michael Jackson egész életében testét-lelkét a gyermekek és az emberiség általános helyzetének javításának szentelte".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.