Bűnügy

Kisléta: Molnár Csaba is felháborodott

Molnár Csaba kancelláriaminiszter szerint felháborító, megdöbbentő és kétségbeejtő ami Kislétán történt, ahol egy 45 éves roma édesanyát lőttek agyon, míg 13 éves lányát súlyosan megsebesítették.

Biztosan ugyan még nem lehet tudni, de a kislétai aljas, embertelen gyilkosság kísértetiesen hasonlít a korábbi, romák ellen elkövetett emberölés-sorozathoz – mondta a kórházban tartott sajtótájékoztatón Molnár Csaba.

Szepesi István dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elmondta: a helyszíni szemle során sok nyomot rögzítettek, ami remélhetőleg közelebb visz az elkövető, vagy elkövetők kézre kerítéséhez, s kaptak információt a sérült kislánytól is.

Felföldi Pál, a nyíregyházi kórház traumatológus főorvosa megerősítette, hogy a kislány állapota stabil, jók az esélyek a felgyógyulására, bár lőtt sebekről lévén szó, nagy a fertőzés- és a különböző szövődmények kialakulásának veszélye.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.