2024. május 7. - Gizella

Borkarnevál és zenés estek

A magyar borvidékek csaknem teljes választékát felvonultató Borkarneválra, majd a helyi művészek zenés produkcióit bemutató Városházi Zenés Estekre várja a magyar gasztronómia, illetve a könnyed élő zene iránt érdeklődő közönséget augusztus 7. és 13. között Debrecen.
2009. augusztus 3. hétfő 23:03 - HírExtra
A Főnix Rendezvényszervező Kht. által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az augusztus 7-én kezdődő, háromnapos X. Debreceni Borkarneválon 11 hazai borvidék 18 borászata mutatkozik be a nagyerdei Békás-tónál. A bor mellett a hagyományos magyar konyha ínyencségei, kemencében sült kenyérlángos, grill specialitások és biotermékek is várják a vendégeket, valamint a hazai pálinkatermelők is kínálják majd portékáikat. A rendezvény ideje alatt esténként, a cigányzenétől a dzsesszig terjedő repertoárral, élőzene is szórakoztatja a látogatókat.

Ezt követően, augusztus 10-én indul és négy éjszakán át tart az ötödik alkalommal megrendezendő Városházi Zenés Estek programsorozata. A könnyed, de igényes zenés darabokat műsorára tűző, elsősorban debreceni művészek számára bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénysorozaton a komolyzenétől a könnyűzenéig szinte minden műfaj szerepet kap.

A programsorozatban Napforduló címmel elhangzanak például Römmer Ottó variációi Vivaldi Négy évszak című művéhez, Pergolesi Szerelmi bájital című vígoperájának egy változata, valamint az idei Haydn-évhez kapcsolódóan a Haydn Barytontrio Budapest koncertje is hallható lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását