Sport
Flúgos Futam a Hírextrával
Az első Magyar Flúgos Futam nemcsak egy jó kis buli, hanem egy jótékonysági verseny is, amin csapatunk is indul. A további részletek Bánhalmi Norberttel készült interjúnkból kiderülnek.
Augusztus 15-én rajtol az első Magyar Flúgos Futam Budapest – Balaton útvonalon, amiről exkluzív tudósítást olvashatnak majd, mivel szerkesztőségünk is indít egy csapatot. Az útvonal természetesen titkos, hiszen pontról, pontra kell haladni, és a feladatok megoldása révén lehet előre jutni. Ám ez nem csak játék, hanem egy jótékonysági rendezvény is, melynek célja a Fóti Károlyi István Gyermekközpont támogatása.
Ahhoz, hogy jobban megértsük rendezvény lényegét megkerestük Bánhalmi Norbertet a futam egyik rendezőjét.
Honnan jött az ötlet, hogy megszervezzék az első Magyar Flúgos Futamot?
Gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok a meséknek, és úgy érzem sosem fogom ezt kinőni. Réges-régen ment egy rajzfilm fura autókkal és alakokkal, akik különféle vicces és érdekes feladatokkal küzdöttek meg, ez volt a Flúgos futam. Három évvel ezelőtt már átélhettem egy kicsit ezt az életérzést, amikor a Gumball3000 elnevezésű, több országot érintő, luxusautó-túra egyik állomása Budapesten volt. Akkor eldöntöttem, hogy egyszer én is szeretnék egy ilyennek teljes egészében a részese lenni, csak kicsit más formában és mondanivalóval. Most talán ez az álom valóra válhat.

Nem mellékesen ez egy jótékonysági megmozdulás is, amivel a Fóti Károlyi István Gyermekközpontot szeretnétek támogatni. Miért pont őket választották?
Fóton nőttem fel és oda kötnek a fiatalkori emlékeim is. Emellett nagyapám és apám is sokat tett a városért és most ezt a tradíciót szeretném tovább vinni. Ezért esett a választásom a Fóti Károlyi István Gyermekközpont gyermekeinek támogatására.
Mi a célja és mondanivalója a rendezvénynek?
A gyermekközpont megsegítse mellett több célja is van a versenynek. Amit leginkább kiemelnék, az a balesetmentes közlekedés és az emberek bíztatása a sebesség korlátok betartására . Éppen ezért választottuk a Budapest-Balaton útvonalat, hogy a résztvevők észrevegyék, milyen gyönyörű tájakon keresztül lehet oda eljutni. Szeretnénk, ha mindenki kicsit kikapcsolna , lelassulna és több figyelmet fordítana embertársaira. Ezért egy autóban legalább ketten fognak ülni: egy sofőr és egy navigátor. Az eddig regisztráltak között párok és barátok is vannak szép számmal. Sokan szinte csapatépítő tréningnek tekintik az egészet, ugyanis a játékos feladatok megoldáshoz, és a soron következő ellenőrző pontok megtalálásához komoly csapatmunkára lesz szükség.
Motoros indulók esetében kicsit más lesz a helyzet, de várhatón ott is lesz kisebb csapatokba tömörülés és összedolgozás.
Mi jár a nevezési díjért cserébe, és hogyan támogatják ezáltal a versenyzők a gyerekeket?
A nevezési díj tartalmazza a versenyben való részvételi jogot. Emellett a szponzorok különböző ajándékokkal látják el az indulókat, valamint olasz vacsora, welcome drink és egy fergeteges party várja a résztvevőket. Természetesen a küzdelem értékes ajándékokért folyik. A nevezési díj autónként 15.000 Forint, motoronként pedig 10.000 Forint. Ezekből a pénzekből fedezik a szervezők a felmerülő költségeket, így a támogatók pénzbeli, tárgybeli vagy egyéb szolgáltatásbeli felajánlásait is, melyet a gyerekek kapnak meg.

@@
Kiknek a jelentkezését várják elsősorban a versenyre?Illetve meddig lehet nevezni, vagy szponzori felajánlásokat tenni?
Nemtől, kortól függetlenül bárki jelentkezhet, aki rendelkezik érvényes jogosítvánnyal, e mellé egy autóval vagy motorral, továbbá sok-sok életkedvvel, és a kihívások iránti szüntelen vággyal. 100 autós és 100 motoros vehet részt az első Magyar Flúgos Futamon, amelynek nevezési határideje augusztus 10., vagy amíg be nem telik a létszám keret. Szponzorok felajánlásait az utolsó pillanatig várjuk, mert sajnálatos módon a válság hatására az adakozó kedv is jelentősen csökkent.
Milyen autóval és motorral érdemes nevezni?
Természetesen minden járműnek érvényes forgalmival vagy használati engedéllyel kell rendelkeznie. Típus meghatározás viszont nincsen, mivel a verseny végig aszfalt úton halad, hogy bárki számára teljesíthető legyen.
Celebekkel is találkozhatunk a rendezvényen?
Nem nagyon szeretem ezt a kifejezést, így maradjunk annyiban, hogy több ismert személyiség is jelen lesz. Külön kiemelném Müller Attilát – akit elsősorban a Cool Tv műsorvezetőjeként ismerhetünk -, akinek köztudottan benzin folyik az ereiben.

Várható, hogy lesz valamilyen folytatása a versenynek?
Még nem tervezzük a konkrét folytatást, bár megfordult már a fejünkben, hogyha igény lenne rá, szívesen megismételnénk a futamot 2010 tavaszán. Ám ebben az esetben megspékelnénk még az egészet egy autós, motoros találkozóval- a 2010-es év első Autós-Motoros rendezvényeként.
Van esetleg még valami, amit fontosnak tart elmondani, de eddig még nem került szóba?
Nagyon fontos, hogy csak a jelentkezési feltételeknek 100%-ig megfelelő személyek jelentkezzenek, mert sajnos sok nevezést kell visszautasítanunk, ugyanis többen például jogosítvány nélkül szeretnének versenyezni. Emellett mindenki a saját felelősségére indul, és kötelező biztosítást kötni a rendezvényen. Fontos kiemelni, hogy a verseny célja nem a sebesség és a száguldás, így aki nem tartja be a KRESZ szabályait könnyen megütheti a bokáját, mivel az ORFK az útvonal mentén több trafipaxot is ki fog helyezni. További információkat pedig a verseny hivatalos oldalán lehet olvasni.