Külföld

Mianmar: vége felé jár az ellenzéki vezető pere

Végső érveiket sorakoztatták fel a védelem képviselői hétfőn az Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető és "bűntársai" elleni perben.

Általános az a vélemény, hogy a katonai junta szolgálatában álló törvényszék bűnösnek fogja találni a Nobel-békedíjas politikust, és akár öt év börtönbüntetést is kiszabhat rá a házi őrizet szabályainak megsértése címén. Hétfőn az ügyvédek perzáró védőbeszédeiket mondták Szú Kji két alkalmazottja, illetve az amerikai John Yettaw védelmében. A nap folyamán várhatóan az ügyészség is lezárja az eljárást, de Szú Kji ügyvédje azt mondta, akár két-három hetet is várni kell az ítélethozatalra.

Aung Szan Szú Kji és "bűntársainak" pere május közepén kezdődött. A vád szerint az ellenzéki vezető, házi őrizetének szabályait megsértve, fogadta május elején John Yettaw-t, és két napra szállást is adott neki a házában. Az 53 éves férfi kijátszotta a házi őrizetet ellenőrző hatósági személyek figyelmét, és odaúszott a politikus asszony tóparti házához. "Azt álmodtam, hogy meg akarják ölni Aung Szan Szú Kjit, ezért figyelmeztetni akartam őt" – indokolta látogatását a tárgyaláson.

Szú Kji a hatóságokat tette felelőssé a biztonsági mulasztásért.

A per jórészt zárt ajtók mögött zajlott, jóllehet a múlt héten pénteken több európai diplomata is jelen lehetett a bírósági eljáráson, amikor az ügyvédek Aung Szan Szú Kji védelmében mondták el utolsó érveiket.

Nyugati kormányok elítélték a "kirakatpert", és követelték a 63 éves polgárjogi harcos azonnali szabadon bocsátását. Szerintük az egész ügy átlátszó trükk, amellyel a mianmari katonai kormányzat biztosítani akarja, hogy az ellenzéki vezető fogságban maradjon legalább a 2010-es választások végéig. Aung Szan Szú Kji az elmúlt húsz évből csaknem 14 évet őrizetben töltött, ennek java részét ranguni rezidenciáján.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.