Kultúra

Magyar zenetörténet a nyári egyetemen

Huszonnyolc országból több mint hetven diák vesz részt a Balassi Intézet és a Kodolányi János Főiskola közös nyári egyetemén, amelyen először hallgatnak előadásokat a magyar zene történetéből.

Garay Melinda, aki a nyári egyetem vezetője a Balassi Intézet részéről, szerdán elmondta az MTI-nek, hogy augusztus 14-ig nyolc – két kezdő, egy újrakezdő, öt haladó – csoportban tanulják a magyar nyelvet és ismerkednek a kultúrával a diákok, akik közül a legkorosabb egy 60 év körüli, egyesült államokbeli férfi. "Nincsenek magyar gyökerei, egyszerűen csak beleszeretett a magyar nyelvbe" – jegyezte meg Garay Melinda.

Vannak olyan hallgatóik is – mint például négy uruguayi lány -, akik magyar gyökerekkel rendelkeznek, sőt elég jól beszélik a nyelvet. A legtöbb diák egyetemista, hungarológia szakra jár otthon, és nyaranta Budapesten mélyíti el tudását. Van közöttük egy-egy mexikói és libanoni, tíz török, de udmurt, tádzsik, ír, szlovák, szlovén, olasz, francia, német, japán, kínai, thaiföldi és egyiptomi hallgató is – tette hozzá az egyetem vezetője.

A magyar nyelvtanulás mellett idén nyáron először tartanak előadásokat a hallgatóknak a magyar zene történetéből, Bartók Béla és Kodály Zoltán munkásságáról. A diákok Székesfehérváron néptáncbemutatót láthatnak, ezt táncház követi. A magyar gasztronómiával és a borászattal is megismerkedhetnek az egri, a székesfehérvári és a balatoni kiránduláson.

A háromhetes nyári egyetemi részvételért a hallgatók egy része tandíjat fizet, míg a többiek állami ösztöndíjat kapnak. Garay Melinda egy kérdésre válaszolva elmondta: sok hallgató a nyári egyetemen kedvet kap ahhoz, hogy hungarológia, magyarságismeret szakra vagy magyar egyetemi előkészítőre jelentkezzen – erre az évek alatt számos példa akadt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.