Sport

Az Újpestre is rászáll az UEFA

Az UEFA fegyelmi bizottsága eljárást indított az Újpest FC-vel szemben, az együttes szurkolóinak viselkedése miatt a Steaua Bucuresti elleni, múlt csütörtöki Európa Liga selejtezőn.

Erről a lila-fehérek hivatalos honlapja számolt be szerdán.

A szervezet illetékes bizottsága – amely az említett összecsapás kapcsán a román klub ellen is eljárást indított – várhatóan csütörtökön dönt az ügyben.

Az UEFA minden bizonnyal kiemelt figyelemmel kezeli a két csapat csütörtöki visszavágóját a Szusza Ferenc Stadionban, és szigorú szankciókat helyezett kilátásba fegyelmi vétségek esetén.

Az Újpest FC éppen ezért arra kéri a szurkolókat, hogy ne hozzanak magukkal transzparenst – olyat sem, amelyet a magyar jogszabályok engedélyeznek, de félreértésre adhatnak okot -, tartózkodjanak bármiféle sértő, rasszista, antiszemita megnyilvánulástól, és a mérkőzésen kizárólag sportszerűen biztassák csapatukat.

Az első találkozón az Újpest idegenben 2-0-ás vereséget szenvedett, a visszavágót csütörtökön 19:45-től rendezik a Szusza Ferenc Stadionban.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.