Bűnügy
Halálos reggel
Egy idős férfi meghalt abban a balesetben, amely a reggeli órákban történt Jászfelsőszentgyörgyön tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Egy hetvennégy éves szentlőrinckátai férfi személykocsijával a 3109 számú úton haladva eddig tisztázatlan okból egy balra ívelő kanyarban áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött az ott közlekedő betont szállító tehergépjárművel – közölte Szabó Zita.
Az autó vezetőjén a kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni, ő a karambolt követően életét vesztette.
A helyszínelés idején forgalomkorlátozásra nem volt szükség, az időközben befejeződött vizsgálat nem okozott fennakadást a közlekedésben – tette hozzá a százados.
Forrás: MTI