Gazdaság / HR

Kinek kell ma egy kohászat?

A diósgyőri kohászat felszámolója mindent megtesz annak érdelében, hogy vevőt találjon a cég számára, aki tovább működtethetné a tavaly december óta álló gyártósorokat - hangsúlyozta Perpék Ildikó felszámolóbiztos hétfőn, a DAM 2004. Kft.-ben tartott munkásgyűlésen.

A felmondás alatt lévő hétszáz diósgyőri kohász közül mintegy kétszázan voltak ott a cég irodaházánál, ahol a felszámolóbiztos tudatta velük: a felszámoló szervezet a bérgarancia alapból megigényelte és megkapta a dolgozók elmaradt májusi munkabérét, ezt mindenki számlájára átutalták. Ugyancsak ebből az alapból fedezik a júniusi munkabéreket, ezt 15 napon belül megkapják az alkalmazottak.

Az alap terhére személyenként bruttó 925 ezer forint igényelhető, ami fedezi az elmaradt bérek mellett a felmondási időre járó bért, és a kollektív szerződést szerinti végkielégítést is.

A rendszerváltás óta már hatodszor leng fekete zászló az egykor 18 ezer embert foglalkoztató diósgyőri cég irodaházának homlokzatán.

A felszámolóbiztos emlékeztetett arra, hogy a diósgyőri kohászatot legutóbb működtető DAM 2004. Kft. felszámolását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság június 24-én rendelte el, a felszámolással a Ratis Kft.-t bízta meg. A felszámolónak sikerült elérnie, hogy a cég ellen a végrehajtási eljárást a bíróság megszüntette, így a kohászat vagyona megmaradt.

A korábban megkezdett csoportos létszámleépítést a felszámoló szervezet folytatja, ennek befejezési időpontja szeptember 17-e. A DAM 2004 Kft.-nél ezt követően csupán 15 alkalmazott marad, akik lényegében a felszámolás adminisztratív lebonyolításában dolgoznak.

Balogh Béla, a Vasasszakszervezet országos elnöke arról szólt az elkeseredett kohászok előtt, hogy bár többször akarták már temetni a diósgyőri kohászatot, ez soha nem sikerült. Hangsúlyozta: az érdekképviselet mindent megtesz annak érdekében, hogy mindazok, akik korkedvezményes nyugdíjra jogosultak, megkaphassák. Ugyancsak lobbizik a 2007-ben a munkavállalók számára kedvezőtlenül módosított csődtörvény megváltoztatásáért, vagyis hogy felszámoláskor a dolgozók elmaradt járandóságának kifizetése legyen az elsődleges a kifizetendők sorában.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.