Bűnügy
Kisbusz súlyos balesete az M7-esen
Átszakította a szalagkorlátot egy román kisbusz az M7-es autópályán hétfőre virradóra, a jármű négy utasa közül hárman könnyebben megsérültek, valamennyien román állampolgárok.
A baleset Siófok térségében, az autópálya főváros felé vezető oldalán, a 113-as kilométerszelvénynél történt – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Karsay Kornél elmondása szerint a kisbusz vezetője feltehetően elaludt, a jármű nekicsapódott az előtte haladó autónak, majd a szalagkorlátnak ütközött és az árokban állt meg.
A kisbuszban utazók közül egy négyéves kislányt, egy hétéves kisfiút és egy 23 éves nőt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. Mindhárman román állampolgárok – tette hozzá a szóvivő.
Forrás: MTI