Bűnügy

Bajban a Magyar Rádió?

Az ügyben folyó eljárás jogerős lezárásáig felfüggesztette a Magyar Rádió hitekeret-szerződésének felmondását előíró kuratóriumi elnökségi döntés végrehajtását a Fővárosi Bíróság - közölte a közmédium elnöke pénteken az MTI-vel.

Such György – aki maga kérte e lépést a jogi fórumtól – azt közölte: a nap folyamán kapta kézhez az erről rendelkező bírósági végzést.

A közrádió annak érdekében szerzett egy 3,2 milliárd forintos hitelkeretet, hogy ha nyernek a digitális rádiós műsorszórásra kiírt pályázaton, legyen miből fedezni az indulás költségeit; csakhogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság tavaly júniusban a másik pályázót, az Antenna Hungária-csoportot hirdette ki győztesnek.

A kuratóriumi elnökség – négy, a döntés jogszerűségét megkérdőjelező, Fidesz illetve SZDSZ által delegált tag ellenszavazata mellett – április 16-án határozott úgy, hogy megvonja a hitelkeret megszerzéséhez korában adott tájékoztatását.

A megelőző kilenc hónapban nem volt szükség az összeg egy részének vagy egészének lehívására, a felvétel legfontosabb célja meghiúsult, a közmédium idei üzleti tervében hitelfelvételt nem tervez, ugyanakkor a keret fenntartása több mint 10 millió forintba kerül évente. A döntéssel lekerül a jelzálogteher a Bródy Sándor utcai székházról – sorolta a visszavonó döntés melletti érveket közleményében Rangos Katalin, a kuratórium MSZP által delegált elnöke.

A Fidesz-jelöltként posztjára került helyettese már akkor jelezte, minden fórumot igénybe fog venni, hogy a döntést, "mind a meghozatalának módja, mind káros volta miatt az erre hivatott szervek vizsgálják meg, és ne kerüljön kiszolgáltatott, adott esetben a kormánytól közvetlenül függő helyzetbe a Magyar Rádió".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.