Belföld

Erről vitázhat szombaton az MSZP

Generációk szövetsége 2009 címmel vitaanyagot fogadott el az MSZP Fejér Megyei Szövetségének ülése, a grémium a dokumentum megvitatását javasolja a szombaton ülésező kongresszusnak - közölte a párt megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Horváth András elmondta: a szövetségi ülés előző nap egyhangú szavazással döntött arról, hogy a választási felkészülés időszakában Fejér megye küldöttei azt a menetrendet támogassák, amely a novemberi – a költségvetés elfogadása után megtartandó – kongresszus összehívását kezdeményezi.

Álláspontjuk szerint novemberben a párt 2010. évi programjának elfogadása, a miniszterelnök-jelölés, az országos listaállítás és az elfogadott program mellett olyan új elnökséget is kell választani, "amely személyében is hitelesíti az elfogadott programot és annak üzeneteit."

A Generációk Szövetsége 2009 vitaanyagot Horváth András, Márton Roland, a párt székesfehérvári elnöke, valamint Szabadkai Tamás országgyűlési képviselő dolgozta ki. Abban egyebek között arra keresnek választ, hogy "mi történt a baloldallal."

Horváth András azt mondta, hogy nem felelősöket keresnek, hiszen mint írták, a felelősség közös, hanem megoldásokat, "amelyekkel újra az emberek felé fordul az MSZP, s az erősödés irányába indulhat el a hazai szociáldemokrácia". Egyben megfogalmazták azokat a feladatokat, amelyek megoldása elengedhetetlen ahhoz, hogy a párt újra hiteles és sikeres legyen – tette hozzá.

A vitaanyagban leszögezték: a generációk ellentéte helyett a generációk szövetségére van szükség, ami minden generációtól megértést és kompromisszumkészséget követel. Egyik legfontosabb kiemelt feladatként pedig a dolgozók, a munkából élők képviseletét és érdekeik védelmét jelölték meg.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.