Bűnügy

Kalandos, de eredményes „hajsza”

Kalandos körülmények között fogták el a közelmúltban holtan talált idős mezőtúri házaspár gyilkosát – közölte keddi sajtótájékoztatóján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

A helyszíni szemlén rögzített száznál több nyom, az eljárás során felmerült újabb adatok, valamint a lakosság és az áldozatok ismerőseinek készséges együttműködése vezette gyors sikerre munkájukat – hangsúlyozta Fekete Miklós.

Az alezredes szerint már a június 17-én kiderült mezőtúri kettős gyilkosság felderítésének első szakaszában egy harmincöt év körüli helybeli férfire terelődött a gyanú. Ő azonban a kihallgatása után eltűnt, miközben a későbbiekben felmerült információk egyre inkább megkérdőjelezték alibijét. Ezért már másnap elfogatóparancsot adott ki ellene a rendőrség.

Ezt követően egyre-másra érkeztek a hírek a kisváros közelében fekvő Peresi-holtág nyaralóinak feltöréséről. Mivel mindenhonnan főként élelmiszer és néhány, a rejtőzködő életmódhoz szükséges eszköz tűnt el, feltételezhető volt, hogy a körözött férfi lehet a fosztogató – magyarázta a bűnügyi igazgató.

Június 27-én délután aztán egy lakossági bejelentés vezette nyomra a hatóságokat, és végül egy rendőrkutya segítségével bukkantak rá a férfi rejtekhelyére a holtág mentén, egy eldugott, nádas területen.

A felszólításra sátrából váratlanul előugró, késsel, baltával és két légpuskával is rendelkező gyanúsított megfékezésére figyelmeztető lövést adtak le, mire a támadó a vízbe vetette magát, de a túlparton is rendőrök várták és elfogták.

A gyanúsított azóta beismerő vallomást tett, és kedden várhatóan már az előzetes letartóztatásáról is dönt a bíróság – közölte az alezredes. A gyilkosság körülményeit és az indítékokat a további eljárás során igyekeznek kideríteni.

A 79 éves férfi és 74 éves felesége holttestét június 17-én találták meg ismerőseik mezőtúri otthonuk melléképületében. Mindkettejükön több szúrás-, vágás- és ütésnyomot találtak, és ezek a sérülések okozták halálukat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.