Külföld

Hogyan mondják bolgárul azt, hogy köszönjük?

Köszönetet mondott Sólyom László államfőnek Angel Marin, Bulgária köztársasági alelnöke szombaton azért a támogatásért, amelyet a magyar államtól kap az itt élő bolgár közösség.

Sólyom László és Angel Marin – aki a vasfüggöny átvágásának 20. évfordulója alkalmából érkezett Budapestre – megbeszélésükön a két ország EU-tagságáról szólva kiemelték: kiemelten fontos az új tagországok együttműködése, hiszen hasonló gazdasági és földrajzi helyzetük alapján hatékonyan képviselhetnek közös álláspontokat – mondta Gulyás András.

Tájékoztatása szerint Sólyom László ismét hangsúlyozta, hogy Európában a kelet-nyugati közlekedési folyosók, energiavezetékek mellett nagyon fontos az észak-déli infrastruktúra kiépítése a Baltikumtól Várnáig, valamint tovább dél felé, a balkáni térségig. Bulgáriának és Magyarországon közös feladata a Nyugat-Balkán európai uniós integrációjának segítése – tette hozzá.

A találkozón szóba került a Duna menti együttműködés, amelynek új stratégiájában mindkét állam érdekelt – közölte a külpolitikai főtanácsadó, hozzátéve: nem egyszerűen közös gazdasági és közlekedési útvonalról, hanem ökológiai együttműködés kiépítéséről is szól e stratégia.

Sólyom László a nap folyamán találkozott Horst Köhler német államfővel is, akivel megtekintették A 20 év szabadság: Németország köszönetet mond című háromnapos rendezvénysorozathoz kapcsolódó kiállítást és tájékoztatási pontot a budapesti Városháza téren.

A rendezvénysorozatot a német külügyminisztérium közösen szervezte lengyelországi, magyarországi, cseh és szlovák partnereivel, hogy megemlékezzenek az 1989-es békés forradalom eseményeiről és köszönetet mondjanak azoknak, akik hozzájárultak Németország újraegyesítéséhez.

Gulyás András közölte: Horst Köhler szeptember 9-ére meghívta Berlinbe Sólyom Lászlót egy, a mostani budapestihez hasonló megemlékezésre, amelyet az államfő elfogadott.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.