Külföld

Egy Hamász-vezető szerint Obama új módon közelít

Háled Mesaal, az iszlamista palesztin Hamász szervezet damaszkuszi emigrációban élő politikai vezetője üdvözölte csütörtökön, hogy Barack Obama amerikai elnök új módon közelíti meg a közel-keleti kérdést.

Változás észlelhető az Obama által használt nyelvezetben – mondta csütörtökön este híveinek egy csoportja előtt Damaszkuszban. A jó irányba tett lépésnek minősítette Obamának azt a felvetését, hogy a Hamászt is be kell vonni a közel-keleti rendezésbe. Az amerikai elnöknek abban a nagy figyelmet keltő beszédében hangzott el ez a felvetés, amelyet három héttel ezelőtt mondott Kairóban, és amelyben az iszlám világához intézte szavait.

A Hamász kész minden feltétel nélkül közvetlen párbeszédet folytatni az Egyesült Államokkal – mondta Mesaal, de hangsúlyozta, hogy a nyelvezet megváltozása után tetteket is elvár Washingtontól.

"A Gázai övezetben élő palesztinok még mindig szenvednek Izrael blokádpolitikájától" – mondta, jelezve, hogy milyen téren vár legsürgetőbben cselekvést az amerikai kormánytól. 2007 júliusa óta a Hamász egyedül uralja a Gázai övezetet.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.