2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nagy a kapkodás az MSZP-ben

Kibeszélő, megoldáskereső beszélgetésre hívta Lendvai Ildikó pártelnök az MSZP "fiataljait" hétfőn - tudta meg a Népszabadság; a Magyar Nemzet arról értesült: Szekeres Imre a fiatal szocialisták között igyekszik szövetségeseket találni.
2009. június 23. kedd 06:57 - HírExtra
A találkozóra Botka László szegedi polgármester, Hagyó Miklós budapesti főpolgármester-helyettes, Ujhelyi István alelnök, Mesterházy Attila frakcióvezető, Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszter kapott meghívót - írja a Népszabadság. A lap szerint ott volt még Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, Kiss Péter és Szekeres Imre, valamint Puch László és Veres János is.

A Népszabadság közli: a párton belüli legtöbb erőcsoport Botka Lászlóban látja a megfelelő "új arcot", ráadásul őt a Lendvai-Kiss-Szekeres hármas sem utasítaná el.

A Magyar Nemzet értesülései szerint az MSZP-ben dúló hatalmi harc egyre erősödik, miközben Szekeres Imre elnökhelyettes pártbeli pozíciójának megtartása érdekében a tisztújítást szorgalmazó ifjabb szocialisták között igyekszik mind több szövetséges találni.
A lap szerint több szocialista is elégedetlen a párt jelenlegi irányvonalával, ami egyre erősíti az előrehozott választások esélyét.

A Magyar Hírlap úgy tudja, Szanyi Tibornak azt a javaslatát, mely szerint aki az őszödi beszéd és Gyurcsány leváltása között a pártelnökség tagja volt ne indulhasson párttisztségért, minden szekértábor elveti. Az ok: mind a Botka László nevével fémjelzett fiatal szocialisták, valamint Lendvai, Kiss, Szekeres tagja volt ebben az időszakban a szocialista vezérkarnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

pandras
2009. június 23. 08:13
Kiss Péternek, Szekeresnek, Lendvainak, Szilinek, és Lamperth Mónikának el kellene tünni! Máskülönben az MSZP hiteltelen marad és végképp elsüllyed!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását