Gazdaság / HR

Kiáll a tejtermelők mellett az agrártárca

Az agrártárca teljes mértékben támogatja a tejtermelők azon követeléseit, hogy az Európai Bizottság legalább a tevékenységük önköltségének fedezéséhez szükséges feltételeket teremtse meg.

A magyar gazdák hétfőn Budapesten, valamint Luxemburgban tiltakoznak tarthatatlannak vélt helyzetük miatt, amiért elsősorban az unió tájágazati reformját hibáztatják. A tejtermelők egyebek mellett a tejkvóták befagyasztását, valamint a támogatások, illetve az export-visszatérítések növelését követelik Brüsszeltől.

A tejágazat nagyon súlyos, összeurópai problémával néz szembe, ami Magyarországon mintegy 10 ezer munkahelyet veszélyeztet – fejtette ki Dékány András, a demonstrálók petícióját hétfőn délelőtt átvevő Gőgös Zoltán földművelésügyi államtitkárt idézve.

Az Európai Unió állam- és kormányfői – köztük Bajnai Gordon miniszterelnök – éppen ezért haladéktalan beavatkozásra kérték fel a mindeddig hezitáló brüsszeli szakbizottságot – hangsúlyozta a szóvivő.

Dékány András emlékeztetett: a magyar kormány 2009 januárja óta mintegy 2,5 milliárd forintot fordított a tejágazat stabilizálására, az állattartók költségeinek enyhítésére.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.