Bűnügy

Jégverés és szélvihar pusztított

Rövid ideig tartó, de nagyon erős szélvihar és jégverés csapott le kedd délután Zala megyére, részben ugyanott, ahol öt nappal ezelőtt.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-nek a jelentős számban érkező bejelentések miatt csak röviden annyit tudott elmondani: a megyében számos helyen fakidőléshez és sárfelhordáshoz riasztották őket, a viharos szél néhol háztetőt bontott meg.

A nagykanizsai tűzoltókhoz alig fél órával a vihar elvonulása után már több mint 50 bejelentés érkezett. Az ügyeletes tájékoztatása szerint a város környékén főként fakidőlések miatt kellett közbeavatkozniuk, több háznak a tetejét is megrongálta a jég.

Az MTI tudósítója azt tapasztalta: a 7-es főút Nagykanizsát elkerülő szakaszára számos helyen többméteres fákat és ágakat döntött a szél, több helyen kikerülni sem lehetett a fadarabokat. Sormásnál kettétört egy villanyoszlop is, emiatt a főút felett átívelő vezeték alig néhány méterre került a talajtól.

A jégverés személyautókban is kárt okozott, szélvédőket, tükröket tört össze. A vihar ideje alatt több járművezető benzinkutak védőteteje és felüljárók alatt keresett menedéket, de volt, ahol éppen emiatt csúsztak egymásba az autókkal.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.