Bűnügy
Villanyoszlop kontra kocsi
Egy ember súlyosan, hárman pedig könnyebben megsérültek, amikor autójuk villanyoszlopnak csapódott szombat este Győr-Gyirmóton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A sérülteket kórházba szállították – mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A baleset körülményeinek helyszíni vizsgálata még tart – tette hozzá Kálmán Gabriella.
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletén arról tájékoztatták az MTI-t, az ütközés akkora volt, hogy az oszlop kettétört.
Pákai László ügyeletvezető elmondta: az esetről értesítették az áramszolgáltatót és a távközlési szolgáltatót is, mivel az oszlopon valamennyi vezeték megsérült.
Forrás: MTI