Bűnügy

Az erdők is megsínylették a vihart

Az első felmérés szerint negyvenmilliósra becsülik a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt. területén a vasárnapi vihar okozta károk összegét - közölte Kaknics Lajos, a cég vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.

A legnagyobb pusztítás a Nyíregyháza mellett elterülő Sóstói-parkerdőben volt, valamint a baktalórántházi és a hajdúhadházi erdészetekben – mondta a társaság vezetője.

A parkerdőben mintegy száz fa dőlt ki, elsősorban az akác- és a tölgyfaállomány sínylette meg az orkánszerű szelet. A fák köz- és erdei utakra, ösvényekre borultak, kerítéseket, sorompókat törtek össze, illetve villamos vezetékeket szakítottak le.

A nemrég telepített fiatal erdőkben is keletkeztek károk, illetve megrongálódtak az erdészházak és más épületek tetőszerkezetei.

Emellett a Nyírtura környékén lévő erdőben mintegy 300 kidőlt fát találtak a szakemberek.
A vezérigazgató elmondta: a kárelhárításhoz már a vihar után hozzákezdtek, az erdészek munkáját tűzoltók és rendőrök is segítették. A kidőlt fatörzsek eltávolítása még nem fejeződött be, ahhoz helyenként speciális gépekre is szüksége lesz az erdészetnek.

A Nyírerdő Zrt. ezért arra kérik a kirándulókat, hogy a hét végéig ne látogassák a nyíregyházi Sóstói parkerdőt. A fennakadt, eltávolításra váró ágak lezuhanhatnak és jelentős sérüléseket okozhatnak.

A veszélyre az erdészet táblákon is figyelmezteti a kirándulókat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.