Elkelt a szépségkirálynő

A Napkelte programajánlóját hatodik éve hallgathatjuk meg reggelente tőle, de valójában Miss Balatonként ismerte meg az ország Magony Szilviát. Az egykori szépségkirálynőt sokan ostromolták, de ő sokáig nem talált olyat az udvarolni szándékozók közül, aki megdobogtatta volna a szívét. Végül a sors közbeszólt: egy külföldi magazin itthoni nyitópartiján – ahol Szilvi modellként vett részt többedmagával, megismerkedett azzal a férfival, akivel a legnagyobb boldogságban töltötte el az elmúlt öt évet, és akinek három hete örök hűséget is fogadott Isten és ember előtt.

– A divatbemutató utáni fogadáson a legjobb barátnőm unszolására maradtam csak ott. Épp akkoriban voltam túl egy komoly kapcsolaton, és nem nagyon akaródzott az új ismerkedés, de odajött hozzánk egy férfi azzal a „lejárt” szöveggel, hogy tetszem a barátjának, hadd mutasson be. Noémi szimpatizált az illetővel, ezért a kedvéért én is bemutatkoztam a bizonyos barátnak, aki rendkívül kellemes és főként üdítően udvarias társaságnak bizonyult, egyáltalában nem tolakodott. Végülis egyedül távoztam, Noémi viszont másnap lelkesen közölte velem, hogy kap egy nagy csokor virágot a tegnap esti lovagomtól, ha én hajlandó vagyok őt felhívni. Írtam egy közömbös sms-t, amelyben leírtam, hová, milyen címre várja a csokrot a barátnőm. Noémi délután felhívott, miszerint megkapta az ajándékát, és még azt is hozzátette, hogy ehhez a férfihoz feleségül kell mennem! Ezek után aztán már gyorsan peregtek az események: kíváncsiságból elkezdtem találkozgatni a – mint kiderült szintén egyedülálló – lovagommal, aki napról napra jobban megszerettette magát. Rövid idő után teljesen természetes lett számunkra az együttlét, elválaszthatatlanokká váltunk. Másfél év után összeköltöztünk, majd három és fél évnyi együttélés után most hivatalosan is összekötöttük az életünket. Persze nem gondoljuk azt, hogy most már „hátradőlhetünk”, inkább igyekszünk minden áldott nap megújulni egymás számára, hiszen régóta tudjuk: nem csak mókából, kacagásból áll egy párkapcsolat, hanem szürke, munkás, néha gondokkal teli hétköznapokból is. Egyikünk sem könnyű természet, nagy a szabadságvágyunk, de ránk igaz mondás, miszerint minél inkább elengednek, annál jobban ragaszkodunk.

Az újsütetű házaspár mindkét tagja irdatlan sokat dolgozik, napi tíz-tizenkét órát is távol vannak egymástól és közös otthonuktól: a férj egy tanácsadó cég vezetőjeként uniós pályázatokkal foglalkozik illetve informatikával. Az ifjú feleség pedig nem csupán a Napkeltében dolgozik programajánlóként illetve szerkesztőként, hanem saját, nemrégiben alapított rendezvényszervező cégében is tevékenykedik, legjobb barátnőjével és újabban öccsével karöltve.

– 2003 óta vagyok a Napkelte képernyőjén, ahol szerkesztőként is dolgozom: ilyenkor nyár elején napi kétszáz email is érkezik programajánlatokkal, úgyhogy egyetlen napot sem hagyhatok ki a feldolgozásukban, hiszen másnapra a duplájára növekedne a kínálat! A tévés munkámat nagyon szeretem csinálni, de manapság minden bizonytalan, nem lehet tudni, holnap is meglesz-e még az állásom. Ezért időm többi részét újabban kicsi, de annál lelkesebb rendezvényszervező cégünkben töltöm rengeteg munkával, amelyet a nulláról indítottunk be barátnőmmel. Mostanában vettük be vendéglátóipari végzettséggel bíró öcsémet is. Bár nehéz gazdasági időket élünk, szerencsére folyamatosan vannak megrendeléseink, mivel kis cég lévén alacsony költségvetéssel dolgozunk, nincs irodánk, nem tartunk fent sokfős munkacsapatot, és személyesen foglalkozunk az ügyfelekkel. Ez most egy ilyen időszak az életünkben, dolgozunk és dolgozunk, de tudjuk, hogy rövidesen eljön egy nyugodalmasabb szakasz is az életünkben.

Kádas Péter fél éve, október elsején ereszkedett térdre Szilvia előtt, hogy megkérje, legyen a felesége. A romantikus, hagyományos esküvőt Szilvi szervezte meg, a mesébe illő Balira irányuló nászutat viszont Péter. A május eleji frigy reggelén esett az eső, hideg szél fújt, a menyasszony ezért picit kétségbeesve készülődött, ám láss csodát: délutánra már ragyogó napsütésben érkezhettek meg párjával a Szent István Bazilikához, hogy közvetlenül Rippel Ferenc és menyasszonya után ők is kimondják egymásnak a boldogító igent.

– A gyűrűnk azért platina, mert mindketten az ezüstöt illetve a fehér aranyat kedveljük ékszerben, ráadásul a platinum nem deformálódik, nem színeződik el az idők végezetéig, magyarán kifejezi burkoltan azt is, hogy ezt a házasságot Péterrel mi az örökkévalóságnak tervezzük! Úgy gondoljuk, ez így természetes. Egyelőre még nekem furcsa kicsit, hogy férjes asszony lett belőlem, ízlelgetem a gondolatot, de lassacskán majd csak megszokom. A nevem nem változott, ugyanis „-né” nem szerettem volna lenni, a többi variáció nem igazán tetszett, akik ismernek, azok pedig már úgyis Magony Szilviaként szokták meg a nevemet, a párom pedig teljesen rám bízta a döntést ebben a kérdésben. A gyerekeink úgyis a Kádas nevet viselik majd.

A nászút Balin épp olyan lett. mint amilyennek megálmodta az ifjú pár: bár sokat sütkéreztek a napon a minden kényelemmel felszerelt, találóan „nászutas paradicsomnak” nevezett luxushotelben és környékén, azért szakítottak időt a turistalátványosságok felderítésére, különleges élmények beszerzésére is.

– Balira tényleg csak eljutni nagyon drága, az ottani élet fillérekből megoldható. A helybéliek rettentő barátságosak, szívélyesek, udvariasak, úgy mosolyognak az idegenre, mintha semmi gondjuk nem volna, holott nagyon szegények, mivel az állam nem segít semmit, nincsenek mindenféle segélyek úgy, mint például nálunk. Mi is igyekeztünk minden esetben szép borravalóval megtoldani a taxisok vagy a szuvenírárusok által mondott nevetségesen alacsony árakat, csakhogy könnyíthessünk valamicskét terheiken. Voltunk a nyílt óceánban búvárkodni, jártunk az úgynevezett helyi „majomerdőben”, ahol úgy rángatták ételért kunyorálva a majmok a nadrágomat, akár az éhes kisgyerekek! Egy művészfaluban csodás kézzel készített tárgyakat láthattunk: mozaikkal kirakott gyönyörű tálakat, fából faragott elképesztően szép szobrocskákat, lenyűgözően szőtt textíliákat. És mindezt pár dollárért! Tonnányi ajándéktárgyat zsúfoltunk a bőröndjeinkbe, de persze kismilliót hagytunk ott, ezért Péterrel már meg is beszéltük, hogy valamelyik házassági évfordulónkon vissza kell térnünk erre a csodaszép helyre!

Az ifjú házaspár a papír ellenére sem változtat életén: mindent úgy tesznek, mint az esküvő előtt. Szilvi nem tanult meg még főzni, úgy véli, erre úgyis rákényszeríti majd az élet, ha édesanya lesz.

– Nem lustaságból nem állok a tűzhely mellé: este 10-11 óra tájban esünk haza, akkor már nem eszünk, napközben pedig ki-ki megoldja. Nagyon szerencsések vagyunk, mivel mindkettőnk szülei, családtagjai a fővárosban élnek, így járhatunk vasárnapi ebédekre, amiket mindnyájan igényelnek is. Természetesen el tudok készíteni néhány ételt – például jó házi húslevesben és saját kezűleg gyúrt-készített csirkés tortillában verhetetlen vagyok! – , de magunknak ritkán főzöcskézek, inkább csak barátaink kedvéért vagy karácsonykor szeretek órákat tölteni a konyhában. Most így élünk, de mert egy és három év közötti időben állapodtunk meg Péterrel a gyerekvállalás kérdésében, nem várat már magára túl sokat az az idő, amikor muszáj lesz megtanulnom sokféle étel készítését, hogy édesanyaként naponta lakassam jól a családomat. Mivel nekem két kisebb testvérem van, én három gyereket szeretnék, Peti egykeként két babában gondolkozik, hiszen tudja, mennyivel jobb lehet testvérrel együtt felnőni. Nekem még él mindkét nagymamám is, úgyhogy nemcsak az én illetve Péter szülei vágynak már az első unokára, hanem ők is a dédnagyszülői státusz mielőbbi betöltésére.