Külföld

Törvényessé tehetik a kubaiak bevándorlását

A Kuba irányában tett nyitás újabb jeleként a washingtoni kormány javasolta Havannának a hat éve szünetelő tárgyalások felújítását a kubaiak törvényes bevándorlásáról az Egyesült Államokba.

Haide Bronke külügyi szóvivő közölte, hogy a javaslat kubai diplomatákkal tartott pénteki washingtoni találkozón hangzott el. A bevándorlási témakörében legutóbb 2003-ban tárgyaltak egymással amerikai és kubai tisztségviselők, a rákövetkező évben pedig a Bush-kormány egyoldalúan felfüggesztette a párbeszédet, arra hivatkozva: Kuba holtpontra juttatta a tárgyalásokat azzal, hogy nem volt hajlandó tárgyalni a leglényegesebb kérdésekről.

Barack Obama amerikai elnök április közepén enyhítette a kubai amerikaiak Kubába utazására vonatkozó korlátozásokat, és engedélyezte az egyesült államokbeli távközlési cégek kubai jelenlétét. Tizenhat amerikai szenátor pedig a minap törvénytervezetet terjesztett elő a Kubába irányuló amerikai mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátozások enyhítéséről, jóllehet Obama szerint a kereskedelmi embargót egyelőre fenn kell tartani, hogy nyomás lehessen gyakorolni Havannára a demokratikus reformok végrehajtása végett.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.