Belföld

Megszűnnek az iskolajáratok

Megszünteti ősztől iskolabusz-szolgáltatását a Vasi Volán Zrt., mert autóbuszaikat nem tudják az újabb előírásoknak megfelelően gyermeküléssel és biztonsági övvel felszerelni - közölte az MTI érdeklődésére kedden Papp László, a társaság vezérigazgatója.

Azok a járatok ugyanis, amelyek főleg a kistelepülésekről az önkormányzatok megrendelése alapján iskolába szállítják a gyerekeket, részt vesznek a menetrend szerinti közlekedésben is, a gyermeküléseket viszont nem lehet az autóbuszokon megfelelő módon tárolni, fel- és leszerelésükhöz sincs elegendő idő – mondta.

Az intézkedés a vezérigazgató elmondása szerint Vas megyében 41 iskolajáratot érint. Ezeken a gyerekek jelenleg ingyenesen utazhatnak, de ha ezután ők is a menetrend szerinti járatokon utaznak, tanulóbérletet kell majd váltaniuk.

A vezérigazgató szerint még nincs végleges döntés arról, hogy az összes Volán-társaságnál megszűntetik-e kényszerűségből az iskolajáratokat, vagy esetleg más megoldást találnak a problémára.

Megjegyezte: őszig még van idő akár a vonatkozó jogszabály megváltoztatására is, amely egyébként előírja, hogy az iskolabuszokon csak pedagógus felügyelete mellett utazhatnak a diákok.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.