Belföld

MSZP-s csomag, rossz csomag?

A kormány válságkezelő programja munkahelyellenes, ezért rossz csomag, ami káros a magyar gazdaság számára.

A Fidesz szerint az MSZP csomagja "munkahelyellenes csomag, amely káros és rossz Magyarország számára, káros és rossz a magyar gazdaság számára" – fogalmazott Szijjártó Péter a sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a válságból egyedül növekedéssel lehet kilábalni, a növekedés pedig munkára alapul.

Az MSZP csomag azért rossz, mert az nem a munkára alapul – hangsúlyozta a Fidesz politikusa. Úgy vélte, ha az MSZP-csomagot Bajnai Gordon "végighajtja" az Országgyűlésen és lenyomja az emberek torkán, akkor azzal 200 ezer munkahelyet sodor veszélybe.

Közölte: ez azért nagy baj, mert ma Magyarország legnagyobb problémája éppen a munkanélküliség, az, hogy a rendszerváltás óta elveszett munkahelyek jelentős részét nem sikerült pótolni. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy amióta a kormány félrekezeli a válságot 130 ezer munkahely veszett el. Ma már több mint félmillió ember van állás nélkül – jegyezte meg a politikus.

Szijjártó Péter a kormányfő szavait idézve – aki szerinte azt mondta, hogy az MSZP-csomagtól rosszabb lesz – közölte: ebben Bajnai Gordonnak most tényleg igaza van, mert "az MSZP-csomagtól Magyarországnak, a magyar embereknek valóban rosszabb lesz", hiszen ez a csomag "brutálisan munkahelyellenes".

Bajnai Gordon a Gazdasági Egyeztető Fórum csütörtöki ülésén arról beszélt, hogy a kormány válságkezelő programja négy célt tűzött ki. Ezek között említette a kormányfő a válságkezelést, az egyensúlyteremtést, a gazdasági növekedés beindítását és a bizalom visszaszerzését.

A miniszterelnök jelezte: egy év minderre nem elég, de arra igen, hogy a válságkezelő intézkedésekkel a kedvezőtlen tendenciát visszafordítsák.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.