Gazdaság / HR

Már élelmiszert is kevesebbet veszünk

A háztartások mennyiségben 4,2 százalékkal, értékben mintegy 2 százalékkal kevesebb napi fogyasztási cikket vásároltak az idén az első két hónapban a tavaly azonos időszakihoz képest.

A piackutató vállalat szerint a válság ellenére sem indult el a fogyasztók körében a korábbi időszakoknál intenzívebb vándorlás az olcsóbb árkategóriájú termékek irányába. Évek óta megfigyelhető tendencia ugyan Magyarországon az általában alacsonyabb árszintet képviselő sajátmárkás termékek fokozatos térnyerése, de ez a tendencia nem erősödött fel az elmúlt hat hónapban, így bár a válság hatására a háztartások inkább kevesebbet vásárolnak a megszokott napi fogyasztási cikkekből, jellemzően nem helyettesítik azokat olcsóbb márkákkal.

A kereskedelmi csatornák részesedése a napi fogyasztási cikkek piacán a tavalyi év második felében tapasztalható tendenciáknak megfelelően alakult. A szupermarket csatorna erősödése folytatódott, 2008 első negyedévében 17 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett, amely 19 százalékra nőtt egy év alatt. A növekedés mögött egyrészt a csatorna terjeszkedése áll (több lánc is jelentős számú új üzletet nyitott, illetve alakított át szupermarketekké), másrészt a vásárlási szokások fokozatos változása a kisebb kosárméret és a gyakoribb vásárlások irányába mutat.

A hipermarket csatorna részesedése a tavalyi, 25 százalékos szinten maradt, míg a diszkontok részesedése 1 százalékponttal elmaradt a 2008-as értéktől. A diszkontok részesedésének csökkenése mögött az egyes láncok eltérő teljesítménye állt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.