Gazdaság / HR

Százmilliós bírság a szupermarketnek

A fogyasztók megtévesztése és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 100 millió forint bírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Penny Market Kereskedelmi Kft.-re - közölte a hatóság az MTI-vel kedden.

A versenyhivatal közleménye szerint a fogyasztóknak a boltokban sokszor többet kellett fizetniük az akciós újságban, a plakátokon vagy a nyomtatott sajtóban meghirdetett akciós áraknál. Az egyes üzletek ezenkívül sokszor önkényesen kezdhették, illetve fejezhették be a meghirdetett akciós árak alkalmazását. A GVH szerint nem egyedi hibáról volt szó, hanem egy olyan rendszerhibáról, amelyik bármikor, bármelyik üzletben, bármelyik akciós termék árával kapcsolatban előjöhetett.

A GVH enyhítő körülményt nem talált, súlyosbító körülményként vette viszont figyelembe, hogy a Penny Market igen súlyos, a fogyasztóknak közvetlen kárt okozó jogsértést követett el. A piac jelentős szereplőjének tartott társaság ráadásul visszaesőnek minősül, hiszen hasonló ügyben a GVH már elmarasztalta, így pontosan tudnia kellett volna, hogyan kell jogszerűen eljárni – fogalmaznak a közleményben. A Penny Market mindezek ellenére a megtévesztő reklámokat széles körben alkalmazta, több akción át, több héten keresztül, a megtévesztés pedig nagyszámú (146) terméket érintett.

Az 1994-ben alapított, élelmiszer jellegű vegyes bolti kiskereskedelemmel foglalkozó Penny Market 1996 júniusában nyitotta első üzletét Magyarországon, mára 165 tagból álló üzlethálózattal rendelkezik.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.