„Mindenki ki akar jutni ebből a pokolból!”

Hazug előjáték

Mind Afganisztánban mind Pakisztánban az egyik legnagyobb gondot a tálibok visszaszorítása, illetve a velük való kiegyezés jelenti. Utóbbi már csak azért is lenne létfontosságú, mert ha le is győzik őket, a népi ellenállást sosem fog sikerülni teljesen letörni a részükről, egy kiegyezésnél viszont megszűnne ez az akadály is, így a két ország a komoly fejlődés útjára léphetne.

Valószínűleg ez motiválhatta a pakisztáni kormányt is, amikor februárban felajánlotta, hogy az ország legészakibb, Szvat-völgy tartományában bevezetik a nőket elnyomó sáriát, cserébe azért, hogy az ott uralkodó tálibok letegyék a fegyvert. A tartományban gyakorlatilag 2001-óta van jelen komoly mértékben a tálib kontra kormány konfliktus, amely 2007-ben az ottani tálib vezér szabadon egedésével fokozódott háborús helyzetig. Tavaly szeptember óta több hadmozdulat is történt, aminek hatására idén februárban érkezett az említett békeajánlat.

Csakhogy a tálibok kissé elbízták magukat, és úgy rúgták fel a megállapodást, hogy az Obama irodájának ajtaját is betörte. Nemcsak hogy nem rakták le a fegyvert, de április közepén nagy volumenű hadmozdulatokra szánták el magukat: bevették a fővárostól nem is oly messze fekvő Bunert, amit a kormány gyakorlatilag hátrahagyott. Amerika őrjöngött, a pakisztáni vezetés meg nagybölcsen megállapította: a tálibok bizony csúnyán megszegték ezt az egyezményt. Mivel a nép, Amerika, és a vezetők egy részének a nyomása találkozott, hadsereg végül megindult Bunerbe, és véres harcok árán gyakorlatilag visszafoglalta azt. Ám a nyomás itt nem ért véget.

A pokol völgye

Szerdán Obamánál tett látogatást Hamid Karzai afgán, és Asif Ali Zardari pakisztán elnök (a volt miniszterelnök, Benazir Bhutto özvegye), amelyben kiemelt kérdéssé vált a tálibokkal való konfliktus rendezése. Már csak azért is, mert pont a látogatás közben indult az a nagy erejű offenzíva, amely a tálibokkal való leszámolást helyezi célul, méghozzá a tálibok erősségének számítón Szvat-völgyben.

Az esemény óta mintegy 500.000 ember hagyta el a lakhelyét, amelyhez csatlakozott most mintegy további 200.000, akik a kijárási tilalom ideiglenes feloldása miatt tudtak elmenekülni (a tilalmat azért vezették be az offenzíva előtt, hogy valamelyest gátolják a tálib fegyveresek mozgását). Ha ehhez hozzávesszük, azt a félmilliónál is több embert, akik az eddigi tálib konfliktusok során hagyták el az otthonukat tavaly augusztus óta, akkor a menekültek száma jóval egymillió felé emelkedik.

A katonaság – amely nehéztüzérséggel és harci helikopterekkel egyaránt támogatja földi egységeit – szerint csak tegnap 200 tálib fegyverest öltek meg – de az ilyen beszámolókat korántsem erősítik meg független források. Azonban a tálibok sem restek, igaz ők sajátságos módszerekkel dolgoznak: ma egy gépkocsi öngyilkos merénylő 10 emberrel végzett egy biztonság ellenőrző pontnál. „Mindenki ki akar jutni ebből a pokolból!” – nyilatkozta Zubair Khan, egy helyi lakos telefonon keresztül a Reutersnek. „Nem tudják merre indulnak, de mennek, mert itt maradni a halállal egyenlő”.

Háttér az offenzívához

Nem csak Amerika, hanem a helyi politikai pártok és a civilek nagy többsége is támogatja a katonai akciót – bár egyes elemzők szerint ez csak addig fog tartani, amíg jelentősebb civil áldozatokról, vagy a menekültek katasztrofális helyzetéről nem érkezik hír. Az előbbit a tálibok civil élő pajzsa, az utóbbit pedig az ottani segélyszervezet elnökének beszámolója biztosítja, aki szerint ha ebben az iramban érkeznek a táborba a menekültek, akkor a legalapvetőbb dolgok ellátása is ellehetetlenülhet.

Zardari mondatai sem ébresztenek túlzott bizalmat: az NBC-nek adott interjújában kijelentette, hogy a háború az ország túlélésért folyik. A tálibokat felnagyítja, és egyfajta kórosan terjedő rákként írja le, „amelyet mi okoztunk: Amerika és Pakisztán együtt. Ki kell találnunk egy stratégiát, amelyben a világ együtt száll szembe ezzel a fenyegetéssel (vagyis a kormány elleni katonai alakulatokkal – a szerk.). Mert ez egyáltalán nem csak Afganisztánra,vagy Pakisztánra jellemző.”

Az ország válság miatt megrokkanó gazdasága sincs túl jó helyzetben, amely nemrég komoly IMF kölcsönre szorult. Ráadásul a harcok mind a befektetőket, mind a Szvat-völgyet egyébként kedvelő turistákat távol tartják, így Pakisztán elemi érdeke lenne a konfliktus minél előbbi, és tartós rendezése. A mostani hadjárat úgy néz ki, egy időre elveszi a tálibok kedvét mindenféle katonai akciótól, csakhogy ez még korántsem jelent megoldást. Az a korrekt tárgyalás lenne, amelyre egyelőre nincs esély.