Belföld

Ma teszi le a hivatali esküt Varga István

Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter eskütételével kezdődik ma az Országgyűlés kétnapos ülése.

Varga István közgazdász 2008 végéig a Shell magyarországi vállalatának vezetője volt, a magyar Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért Egyesület elnöke, tagja a magyarországi brit kamara vezető testületének, illetve a Transparency International mellett fejtett ki tanácsadói tevékenységet. A gazdasági miniszter eskütételével teljessé válik a Bajnai-kormány minisztereinek névsora.

Zárószavazás lesz az általános válság következményeként az építőipart és a közvetlenül kapcsolódó ágazatokat sújtó recesszió kezelése érdekében szükséges intézkedésekről szóló,az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és az MDF által közösen benyújtott határozati javaslatról, amelyben az Országgyűlés arra kéri a kormányt, hogy intézkedjen az uniós forrásból megvalósuló beruházások felgyorsításáról.

Lefolytatják a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény módosításának általános vitáját. A javaslat többek között megteremti annak lehetőségét, hogy a miniszterelnök az egyes miniszterek illetményét legfeljebb 15 százalékkal csökkentse.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.