Gazdaság / HR

Ismét erősödőben a forint

A forint és a térségbeli devizák erősödő pályára léptek hétfőn a javuló nemzetközi piaci hangulatnak köszönhetően.

A kockázatvállalási hajlandóságra különösen élénkítő hatással volt az a rendkívüli bejelentés, hogy Kína lehetővé tette vállalatainak és befektetési alapjainak a tajvani tőkebefektetéseket. A bejelentés első napján a China Mobile már élt is ezzel a lehetőséggel.

Az ázsiai tőzsdeindexek hatalmas nyereséggel zártak, emelkedtek az európai indexek, és pozitív tartományban nyitottak az amerikai indexek. A kereskedők általánosan pozitív, a térségbeli devizákra kedvező piaci hangulatról beszélnek.

A forint árfolyamának változására belföldi tényezők nem hatottak – mondták.

Egyes piaci elemzők kereskedéstechnikai szempontból úgy vélik, hogy a 286,00 forintos euróárfolyam feletti ellenállási küszöb áttörésével szabaddá válik az út a 281,00 forintos következő ellenállási pontig.

A dollárt 214,55 forinton jegyezték délután négy órakor, szemben a csütörtök délutáni 218,66 forint után. Az euró/dollár jegyzése 1,3318 volt délután négy órakor. Az EKB hétfőre 1,3223 dollárban állapította meg az euró referencia árfolyamát a csütörtöki 1,3275 után. A svájci frank jegyzése 189,23 forint 192,72 forint után, 100 japán jent pedig 215,97 forinton jegyeztek a csütörtöki 222,47 forint után.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.