Belföld

Bajnai Nyugatra kacsingat?

Bajnai Gordon miniszterelnök jövő héten várhatóan találkozik Werner Faymann osztrák kancellárral - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A szóvivő ezt azután közölte, hogy Bajnai Gordon szerdán telefonon beszélt az osztrák kancellárral és Ivo Sanader horvát miniszterelnökkel.

Bajnai Gordon Werner Faymann-nak javaslatot tett kétoldalú találkozóra, amit az osztrák kancellár el is fogadott – mondta Budai Bernadett.

A rövid megbeszélés várhatóan a jövő héten lesz a két vezető között – közölte.
Elmondta, a két kormányfő azt is megerősítette, hogy a két ország fontosnak tartja az együttes kormányüléseket és azokat a jövőben is meg fogják tartani.

A szóvivő Bajnai Gordon és Ivo Sanader telefonos megbeszéléséről azt mondta, a magyar és a horvát kormányfő szintén kölcsönösen megerősítette, hogy folytatják az együttes kormányülések gyakorlatát.

A tervek szerint május második felében lehet a harmadik magyar-horvát kormányülés – fűzte hozzá.

Budai Bernadett elmondta, hogy Bajnai Gordon gratulált Horvátországnak NATO-tagságához. A szóvivő utalt arra, hogy a tagságról szóló nemzetközi szerződést Magyarország ratifikálta először.

Horvátország április elsején lett az atlanti szervezet tagja.A kormányfő a telefonbeszélgetésben azt is megerősítette, hogy Magyarország továbbra is támogatja Horvátország uniós csatlakozását – mondta a kormányszóvivő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.