Megkezdődött a világ legnagyobb demokratikus választása

India hatalmas

Ha választásokról beszélünk, akkor – mint általában mindenki – magunkból indulunk ki, vagyis a saját példánkból: 10 millió ember egy része elmászik majd kínkeservesen az urnákhoz, két nagy erő lefedi az országot, és amit Pécset mondanak, az számít majd Debrecenben is. Nos, ezt ebben az esetben nagyon gyorsan felejtsük el. India minden tekintetben hatalmas. 1 milliárd 150 millió ember élőhelyéről beszélünk, ahol 714 millió ember jogosult a szavazásra, és ebből 42 millió első választó – a részvételi arány pedig várhatóan 60 százalék felett lesz. Ha területileg nem is, de népesség tekintetében India több mint százszor nagyobb hazánknál.

De nem csak a népesség száma, hanem annak összetétele is komoly fejtörést okoz a pártoknak – pontosabban inkább azok egymásnak. A lakosság hihetetlenül sokszínű, felsorolni is lehetetlen, mennyi népcsoport él az országban – már az 1 százalékos képviselet is több mint tízmillió embert jelent, vagyis körülbelül annyit, amennyi magyar él a földön. Ehhez jön hozzá, hogy bár a lakosság legnagyobb része (mintegy 80 százalék) hindu, és a föld harmadik legnagyobb muzulmán lakosságát tartja el (10 százalék), de négy nagy világvallás (a hinduizmuson kívül, a buddhizmus, a dzsainizmus és a szikh vallás) őshazája is, és mindezek igen nagy létszámban képviseltetik magukat – a kereszténység 2 százalékával együtt.

Az összetettség káosza

Ennyi féle-fajta ember egyszerűen nem bír békében meglenni egymás mellett. Népek harcolnak népekkel, vallások vallásokkal, nemek és kasztok ideológiákkal – mindenfajta állandó szövetséget elkerülve, amivel bizonyos fokig állandósítják a káoszt. A legnagyobb feszültség messzemenőkig a hindu és a muzulmán lakosság közt van, amiben közrejátszik Pakisztán és India feszült, nem egyszer fegyveres konfliktusba váltó viszonya is (ez utóbbi pár éve mérséklődni látszott, ám a mumbaii terrortámadás követően ismét fellángolt). Mostanában már a muzulmánokkal barátkozó hindu lányokat is durván molesztálják a szélsőségesek.

Bár az épp hatalmon lévő Kongresszus a vallási egyenlőséget és az alkotmány értelmében a kasztok tényleges eltörlését sürgeti, de a muszlim kisebbség szinte minden tekintetben ugyanott tart, mint a legalsóbb kasztnak számító dalit tagjai – hiába veszik ki derekasan részüket a gazdasági előretörésből is. Emellett a lakossági arányokhoz mérten is kevés parlamenti képviselővel rendelkeznek, nincsenek országos politikai mozgalmaik, és a különböző muszlim terrortámadások sem tesznek jót tervezett megbecsülésüknek. Ráadásul a legnagyobb ellenzéki párt, a BJP pont ellenük játszik, a Harmadik Front pedig nem épp egységes ebben a kérdésben (sem).

Politika, és ami mögötte van

India 1947-ben kivívott és három évvel később elismert, Mahatma Gandhi nevével fémjelzett függetlensége után harminc évig a Kongresszus uralkodott, utána pedig szinte nem volt olyan választási év, amiben nem az éppen aktuális ellenzék vette volna át a vezető szerepet. Ezt a „hagyományt” akarja most megdöntetni a kormányon lévő baloldali Kongresszus, az ellenzéki BJP pedig szeretne ismét kormányon lenni. Azonban egyik gigapártnak sem lenne elég szavazata egyedüli kormányzásra, ezért egy-egy pártszövetségbe tömörülnek, amit ők maguk vezetnek. Így jött létre a Kongresszus vezette Egyesülve a Haladásért (UPA) és a BJP vezette Nemzeti Demokratikus Front (NDA).

Legalábbis ez volt az alapfelállás, ami idén gyökeresen megváltozott. Ugyanis a két gigapárt együtt az előző voksoláson is alig érte el a többséget, és a regionális erők mostanra annyira megerősödtek – egyúttal a pártszövetségekbe olyan kevesen léptek be -, hogy lehet ezúttal mindketten kimaradnak a kormányzásból. Ezt az alternatívát fogja össze a helyi erőkből, és tavaly kormánykoalícióból kilépett kommunistákból összeállt Harmadik Front, melynek vezéregyénisége a legalsóbb kaszt tagjait támogató Mayavati. „Furcsa mód” a két gigapárt egyetlen egy dologban ért egyet: a Harmadik Front felkészületlen, és képtelen a kormányzásra.

A várhatóan összesen 8 milliárd dollárnyira rúgó kampányok főszerepei ezúttal nem a megszokott kiemelt politikusokról, jelöltekről és ezek plakátjairól szól. Bár a Gandhi családnév még mindig hatalmas tömegeket vonz, de egyre több indiai – főleg bollywoodi – filmsztár és énekesnő is szerepet kap. Egyre nagyobb befolyást nyer az internetes kampányharc is, hisz az indiaiak fele 25 év alatti, és az internethasználat rohamosan terjed (öt év alatt az internethasználók száma 16-ról 80 millióra nőtt). A BJP a Google hirdetéseit használja a világháló szavazóinak megnyerésére, a Kongresszus e-mail szolgáltatókkal (Gmail, Yahoo! stb.), míg a Harmadik Front professzionális és interaktív weboldallal próbálkozik.

Liberális aranycsinálók

A Nemzeti Kongresszus Pártot még 1885-en alapították nyugati gondolkodású polgárok és vezetők, majd az idők folyamán ők álltak – Mahatma segítségével – India békés függetlenedésének az élére, ami jó pár évre bebiztosította őket a hatalomba. A baloldali és egyben liberális elveket valló párt India egységesítését, és egyben színes kultúrája megőrzését tűzte ki célul. Minden vallást és népet elfogadott, valamint aktívan küzdött a kasztrendszer társadalomból való száműzéséről, de ezt az alkotmányos tiltás ellenére a mai napig nem sikerült véghezvinnie. Szintén gond, hogy a kommunisták miatt abbahagyta a liberális reformokat, amik sokak szerint India további, virágzó jövőjét jelentenék

Miniszterelnök jelöltje a most is eme posztot betöltő Manmohan Szingh, aki két dologgal is beírta magát a történelemkönyvekbe. Egyrészt szikh vallásával az első nem hindu miniszterelnöke Indiának, másrészt 1991 és 1996 között pénzügyminisztersége alatt kezdődött meg az a folyamat, amit India szárnyalásának neveznek: az ország gazdasága több mint 10 százalékos növekedést produkált hosszú éveken keresztül, aminek egyedül a mostani válság tett be. Kormányzása alatt csökkentette az államadósságot, növelte az életszínvonalat és az adóügyek átláthatóságát, de kritikusai szerint külpolitikában nyápic, bátortalan – ráadásul India legszegényebb része nem érezte meg a növekedést. Tavaly még szívműtéte tette bizonytalanná újraindulását a 79 éves kormányfőnek, de mára egészségi állapota orvosai szerint tökéletesen megfelelő.
@@
Programjuk elsősorban a válságkezelésre épül, hisz az eddigi folyamatok nem tarthatóak fönn az idénre egyesek által csak 3-5 százalékra taksált gazdasági növekedéssel. Mivel a lakosság nagyjából fele a szegénységi küszöb alatt (vagyis napi egy dollárnál kevesebb jövedelemből) él, ezért őket próbálják megcélozni, eléggé populistának tűnő ígéretekkel (ilyenek a rizs adományok, az egészségbiztosítás kiterjesztése és a vidéki földműveseknek juttatott olcsó hitel). Hangoztatják az eddigi eredményeiket, de a BJP-vel szembeszállva védelmükbe veszik a kisebbségeket, és megpróbálják bebizonyítani azt is, hogy képesek védelmi ügyekben is kemények lenne – persze, csak ha szükséges.

Nemzetvédő nacionalisták

A Bharatiya Janata Párt (Indiai Néppárt, BJP) az 1980-as években alakult, amikor jobboldali elődje, a Bharatija Dzsana Szangh (BJS, Indiai Népi Szövetség) népszerűsége leginkább ott tartott, mint most az MSZP-jé, és vezetői elhagyták a süllyedő hajót – néhányan épp egy újat vízre bocsájtva. A számításaik bejöttek, ugyanis 1998-ban megnyerték a választásokat. A BJP a hindu nacionalizmus markáns képviselője, ám nem idegen tőlük a gazdasági liberalizmus sem. Szokatlan módon, jelenleg nyíltan őket támogatja India két leggazdagabb mágnása is, kifejezve az utóbbi időben elmaradt gazdasági reformok iránti üzleti igényt.

Jelöltjük Lal Krisna Advani, 81 éves öregúr – bár ezt a „rémképet” megpróbálja minél jobban megcáfolni. Ezt jelzi, hogy profi internetező, rendszeresen blogol, és kitűnő egészségi állapotnak örvend – amit szerinte az egészséges táplálkozásnak köszönhet. Politikai karrierjét fokozatosan építette, többször volt pártjának elnöke – bár mindezt beárnyékolja, hogy a Ráma templom körüli vérengzést az ő buzdítására követték el a hinduk. Kitűnő szervező, remek szónok, és nagy rajongója hazája minden kulturális örökségének – így a modern filmművészetnek is. Vádlói szerint azonban túlzottan keményvonalas, és benne volt abban a szélsőjobboldali ifjúsági szervezetben, amely Mahatma meggyilkolását is magára vállalta.

Programjuk – kihasználva a különböző iszlamista merényleteket – elsősorban a nemzetvédelemre összpontosul: többek közt zéró toleranciát hirdettek a terrorizmus ellen és a diplomáciában is jóval keményebb álláspontot vennének fel. De szerepel még az illegális bevándorlók visszaszorítása, a nemzeti személyigazolvány bevezetése, és a hatalmas botrányt kavart Ráma templomának felépítése (lásd keretes írásunkat) is. Előszeretettel emlegetik azokat a beruházásokat (utak, kikötők építése, telekommunikációs fejlesztések) amik kormányzásuk alatt létesültek, de ugyanígy szidják a Kongresszus túlzott városiasodási programjait is. A populista ígéretekben azonban ők sem szűkölködnek: olcsó rizs a legszegényebbeknek, kisbirtokosoknak olcsó (4 százalékos) kölcsön, adókedvezmény a középosztálynak.

A legalulról jövő harmadik út

Az országot átfogó ideológiák egyre kevesebb embert hatottak meg, ám a helyi érdekeket figyelembe vevő erők egyre inkább vonzották az embereket. Így a megerősödött regionális erők nem akartak csatlakozni az egyre gyengülő gigapártok pártszövetségeihez, hanem egy közös tudatot létrehozva megalapították 9 pártból a Harmadik Frontot. Ehhez kapcsolódtak a kormányzásból kilépett, csalódott kommunisták (Indiában mind a marxista, mind a maoista, mind a kizárólag Indiára jellemző naxialista irányzatnak van pártja). Bár a szövetség új, és meglátásaik is rettentő mód különböznek, de a legszegényebbek egyértelmű támogatói, és képesek egy harmadik választási lehetőséget nyújtani azoknak, akik belefáradtak a két gigapárt ideológiai harcába.

Bár hivatalosan jelöltjük nincs, de mindenki úgy tudja, hogy Majavati Kumari, a legalsóbb (dalit) kasztból származó, rendkívül népszerű politikusnő lesz a miniszterelnök, ha ők nyernek. A jelenleg 53 éves asszony India legnépesebb államának főminisztereként vonult be a köztudatba, ami sokak számára a kasztok közti átjárhatóságot jelképezi. Az egykor szegény tanárnő gyors vagyonosodása azonban kicsapott pár biztosítékot, de az elnyomott csoportok, kasztok, vallások támogatóiként fellépő Majavati úgy néz ki eddig sikeresen verte vissza a korrupciós vádakat. Az is segített rajta, hogy felhagyott a felsőbb kasztok szidásával, sőt néha mandátumokat is ajánl nekik.

Konkrét programjuk nincs, minden benne lévő csoport kicsit másképp képzelné el az ország felvirágoztatását, de szerintük győzelmük után ez csakis a legjobb megoldások megszületését szolgálná. A kommunisták leginkább az amerikaiakkal való túlzottan jó viszont ellenzik, és a nukleáris megállapodás miatt is aggódnak (India most végzett sikeres rövidtávú, atom hordozásra képes rakétakísérleteket). Az érinthetetlenekből álló Bahudzsan Szamádzs Párt pedig társadalomból kiszorult mélyszegénységet hivatott felemelni.

Elkezdődött

Április 16-án szavazhattak először az indiai választók jelöltükre – egyes területeken. India területének és népességének hatalmas volta miatt ezt még négyszer kell eljátszani (természetesen más területeken). Az utolsó május 13-án lesz, az eredmények három nappal az utánra várhatóak. A mostani szavazás – amelyben 140 millió ember voksolhat – a törzsek lakta keleti Dzsharkand államot is érintette, ahol semmi sem szokott zökkenőmentesen zajlani – és a tegnapi nap sem volt kivétel.

Maoista, szélsőbaloldali lázadók gépfegyverekkel megtámadták a határőröket, 11-et meg is ölték – öt szavazással foglakozó bürokratával együtt -, és robbantottak is. Az ilyen esetek miatt a biztonságra a fegyveres erők több mint kétmillió tagja ügyel országszerte, de a legtöbb merényletet és akciót így sem tudják megakadályozni. A szavazók ujjait tintával jelölik meg, hogy elkerüljék a csalásokat. „Indiának rengeteg mindenre van szüksége – mint munkahelyek, új otthonok, ivóvíz, úthálózat – de legelőször mindehhez stabil kormányra van szükség” – mondja Sanjay Singh, egy fiatal főiskolás első szavazó.