Tudomány

Kelbimbó a Holdon

Az amerikai asztronauták étlapján hajdanán dehidratált ételporok és tubusos tészták szerepeltek, de manapság az űrkutatók étrendje változatosabbá válik. Hamarosan egy mindeddig kizárólag a földlakók számára elérhető fényűzésben is részük lehet: friss zöldséget fogyaszthatnak.

A Paragon Space Development Corporation ugyanis, amely már a korábbi űrutazások idején is közös kísérleteket bonyolított le az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val, bejelentette, hogy virágokat és élelmiszernövényeket fog termeszteni a Holdon.

Az erre a célra létrehozott Lunar Oasis (Hold-béli oázis) olyan melegház, amely egy háromlábú alumíniumállványra erősített kis csőharangra emlékeztet. A feladat kicsíráztatni egy növényt a Hold felszínén, ahol a nehézkedési erő a földinek alig hatoda.

A miniatűr hajtatóházat az Odyssey Moon Ltd. magáncég bocsátja fel a világűrbe: ez a cég az űrben tervezett emberi repülések előkészítésén dolgozik. A projekt részt vesz az amerikai internetes óriás, a Google Lunar X Prize nevű pályázatán, amely 20 millió dollárt ígér annak, akinek elsőként sikerül ezután egy robotot a Holdra juttatni és ott mozgatni.

A Paragon képviselői elmondták, hogy a Hold-béli oázis tesztjei 2012-ben kezdődnek majd. A miniatűr melegház felbocsátásakor magával viszi a kelbimbó és a káposzta keresztezéséből létrejött növény magvait. Ez a növény alig 14 nap alatt képes kicsírázni és virágozni, gyors életciklusa igen praktikus a Holdon végzendő kísérlet szempontjából.
"A Hold vagy a Mars benépesítése időben még távolinak tűnhet, de fontos, hogy a kutatást már most megkezdjük" – mondta az AFP-nek a Paragon elnöke, Jane Paynter.

"Időbe telik a kutatás, a megbízható rendszerek kidolgozása", még mielőtt az első telepesek megérkeznek az űrbe – fűzte hozzá. A NASA 2020-ig tervezi űrhajósok eljuttatását a Holdra és 2030-ig a Marsra.

"Rám jó benyomást tett a projekt" – mondta Gene A. Giacomelli, az Arizonai Egyetem természettudományi fakultásának professzora. A Paragon cégnek ez az egyetem a bázisa. Giacomelli szerint a terv különösen fontos, tekintettel arra, hogy a NASA megszüntette az űrbeli bio-regeneratív életfenntartó rendszerek kutatásának pénzelését és ezért az e területen dolgozó amerikai kutatóközpontok többsége bezárt. Giacomelli professzor és diákjai a saját nap-melegházukon dolgoznak.

Az egyetem az Antarktiszon is fenntart egy hidrofonikus (talajon kívüli) "növénykultúraszobát" az amerikai tudománytámogatási alapítvány egyik létesítményén.

A Déli-sark körülményei – a magasság, az alacsony légnyomás, a hőmérsékletet -100 fok alá csökkentő szelek – ezt a helyet a hold-béli feltételekhez hasonlóvá teszik a professzor szerint. Ez a melegház heti 30 kiló zöldséget, paradicsomot, zöldpaprikát, salátát állít elő, eleget ahhoz, hogy a 75 tudós mindegyikének naponta kétszer friss zöldség jusson.

"Ez nem scifi – mondja Giacomelli – Megfelelő technológiával rendelkezünk ahhoz, hogy más égitesteken is fenn tudjuk tartani az életet, ha oda kellene mennünk."

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.