Belföld

Szijjártó vidámabb és mosolygósabb Magyarországot szeretne!

Sok mindent hall mostanában az ember a belpolitikai helyzetről, de mindig csak mellé dumálásokkal találkozik. Ezért gondoltuk, hogy elbeszélgetünk a FIDESZ vezető politikusával a jelenlegi helyzetről, őszintén.

Választásunk Szijjártó Péterre esett, akiről köztudott a szókimondása, és hogy kendőzetlenül vállalja minden szavát. Sok mindenről meg van a véleménye, híven képviseli a FIDESZ politikáját. Fiatalemberként az iskolapadból egyből a politikában találta magát és korának köszönhetően nem „fertőződött” meg a múlt rendszer beidegződéseitől.

Hogyan került kapcsolatba a politikával?

A győri Bencés gimnáziumba jártam, és egy nemzeti ünnepen, 1995-ben járt ott Orbán Viktor, mint meghívott vendég. Fenomenális hatással volt rám és társaimra: akkoriban kezdett szerveződni a polgári ellenzéki összefogás, és arról mesélt hosszasan a gimnázium diákjainak. Ezek után lettem tagja a helyi Fidesz szervezetnek.

Ahogy nézem, akkora hatással volt Önre az akkori politika, hogy azóta üstökösként száguld előre!

A Fidelitas felépítése
A Fidelitas három szerveződési szinten működik, úgymint helyi, megyei és országos. A helyi szervezetek az adott településen élő, dolgozó vagy tanuló Fidelitas-tagokat fogják össze. Minden tagnak csoport-tagnak is kell lennie valahol, közvetlenül az országos szervezethez csatlakozni nincs lehetőség.

Akár így is mondhatjuk. 1998-ban volt az első nagy megmérettetésem Győrben, ahol önkormányzati jelöltként indítottak és bár nagyon kikaptunk, a választási szabályok érdekessége miatt mégis tagja lettem a képviselőtestületnek 20 évesen. Akkoriban körülbelül 30-an voltunk a helyi szervezetben, ma már 400 körül. Ezek után kezdtük megszervezni a Fidelitast is Győrött.

Család mit szólt hozzá?

Nem örültek neki, hogy politizálok. A családom egy jobboldali, mélyen vallásos család, és az előző rendszerben „üldözöttnek” számítottak. Szüleim tipikusan azok az emberek, akik négyévente szavaznak, és ha győznek azok, akikre a voksukat tették, akkor örülnek. Amúgy is ritkán látjuk egymást, így nem beszélünk sem az ő üzleti tevékenységükről – mert engem nem érdekel -, sem politikáról, mert vannak kellemesebb témák, amikor végre együtt lehetünk.

Tíz év tapasztalattal a háta mögött hol tart most az ország Ön szerint?

Gyászos a helyzet, mert a görcsös hatalomhoz való ragaszkodás komoly károkat okoz az országnak.

Ezt azért mondják magukra is. Jelen pillanatban úgy látom, hogy mindkét oldal „vezérei” mögé sorakoztak fel az emberek, akikből az egyik most megbukott, de nem nagyon láttam sehol a világban, hogy egy bukott miniszterelnököt újból indítanak megint, Olaszországot kivéve. Márpedig a Fidesz ezt már többször eljátszotta, sőt, megint Orbán Viktor a miniszterelnöki jelölt.

Szerintem minket nehéz lenne a hatalomhoz való ragaszkodással vádolni azok után, hogy hét éve nem is kormányzunk. Orbán Viktor miniszterelnök-jelöltségéről 2006-ban döntés született és a Fideszben minden egyes személyi döntés érvényben van mindaddig, amíg azzal ellenkező határozat nem születik.

Az lehet, de sokan azzal vádolják az elnök urat, hogy azért teszi, amit tesz, mert mindenáron vissza akarja szerezni, bármi áron az ország irányítását.

Szerintem a kormányzati felelősségvállalás és a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás két nagyon különböző dolog. Ha megnézzük, hogy 1998 és 2002 között milyen teljesítményt nyújtott az ország, akkor megállapíthatjuk, hogy a polgári felelős kormánya volt Magyarországnak. Ami viszont 2002 óta zajlik, na, azt hívom én a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásnak.
@@
Az elmúlt két országgyűlési választáson megfigyelhető volt, hogy a bizonytalan szavazók nagy része inkább az MSZP-re szavazott, mint a Fidesz-re. Több kutatás is kimutatta akkoriban, hogy mind a két választás előtt egy héttel még 11-12%-kal Önök vezettek, majd a végső voksolásnál elbuktak az első helyért folytatott küzdelemben. Nem gondolkodtak el azon, hogy talán rossz személyeket tolnak előtérbe, hogy például Orbán ellen mennek el szavazni az emberek?

Két lényeges dolgot tartok fontosnak megemlíteni. A Fidesz támogatottsága és a Fideszre leadott szavazatok száma folyamatosan növekszik választásról választásra. 2002-ben és 2006-ban is jobboldali győzelem született volna, ha nem osztják meg a jobboldali szavazatokat. Nekünk állandóan szembesülnünk kellett különböző kreálmányokkal – MIÉP-JOBBIK, stb. -, míg az MSZP-nek sose kellett ilyen problémákkal foglalkoznia. A másik fontos tény, hogy 2006-ban hazugsággal nyertek Gyurcsányék, hiszen az emberek nem a valós helyzet tudatában szavazhattak. Most meg látjuk, hogy alkalmatlanok a kormányzásra. Miért mi dőltünk be, a csehek, szlovákok és lengyelek pedig miért nem? Azért mi dőltünk be, mert a mi kormányunk nyújtotta a legrosszabb teljesítményt az elmúlt években.

Azért ez erős túlzás, hogy bedőltünk volna!

Igaza van, talán úgy pontosabb: minket visel meg legjobban a jelenlegi helyzet.

Értem, hogy mit mondanak és miért mondják, de jelen pillanatban az ország érdeke talán azt diktálná, hogy a parlamenti pártok dolgozzanak össze, mert a súlyos helyzetre a politikusok még rátesznek 2-3 lapáttal, így lesz ebből az egészből még nagyobb szemétdomb. Önök állandóan a Gyurcsány Ferenccel való munka lehetetlenségéről beszéltek. Most a miniszterelnök félre állt és lehetne dolgozni kéz a kézben Bajnaival, azonban ő is illegitim önök szerint. Ez már sok, hiszen a kormány nem lehet illegitim, mert a nép pártokat választ nem minisztereket.

Persze, persze igaz. Mi azért tartjuk illegitimnek, mert az emberek 2006-ban nem erre szavaztak.

A jelenlegi helyzet viszont az, hogy most Bajnai és Lendvai a tárgyaló partnerek. Lehet velük együtt dolgozni az országért?

Személyektől függetlenül van egy elvi és alapvető álláspontunk: új kormányfő, új kormány, új program csak egyféleképpen jöhet létre: új választással.

De változott a világ, nem kéne ezt is figyelembe venni?

Más országban nem hoznak új kormányokat, nem cserélgetik a programjaikat.

Csak a cseheknél és lengyeleknél, persze a pontos okokat ők is elhallgatják.

Igen, de nem trükköznek, hanem kiírják az új választásokat például a csehek, és úgy gondolom, hogy ez a korrekt.

Oké, tegyük fel, hogy új választások lesznek: 6 hónapig nem történik semmi, mert legközelebb őszre lehetne kiírni.

Október óta nem történik semmi. Jelen pillanatban sem tudjuk, hogy Bajnai Gordon majd mit tesz a válság valódi kezelése érdekében, miközben rajtunk kérik számon folyamatosan, hogy nincs programunk.

Bajnai biztos a kellő pillanatban elárulja, mégis mit szeretne, hiszen ezért küzd, de az emberek azt is várják, hogy maguk tegyenek le egy ellen javaslatot számokkal, és ami még fontosabb, pontos forgatókönyvvel, ami megmutatja a kiutat. Mindez azért van, mert az ország érdeke ezt kívánja. Megsértődhet egyik és másik fél, de nem jutunk előrébb. Önök állandóan az illegitimitásról beszélnek, a baloldal meg bohózatot csinál a keresésből. Három hónapja az IMF még Önöknek nem felelt meg, ma meg már az újságok arról írnak, hogy Önök is együtt fognak dolgozni velük. Hol itt a következetesség? Ebből kezd az embereknek elegük lenni.

Az IMF-fel kapcsolatban azt gondolom, hogy az Ön által említett újság nem korrektül írta meg a megjelentetett cikket a véleményükről. A hitel, amit ez a kormány felvett, nem jó az országnak, hiszen mi anno tíz éve örültünk, hogy a polgári kormány levette az IMF-hitel jelentette terheket az ország válláról. Erre a mostani alkalmatlan gazdaságpolitikával újból visszakerültünk oda, ahol tíz évvel ezelőtt voltunk. Mi nem a hitelekben, hanem a gazdasági növekedésben hiszünk. Azt meg kell vizsgálni, hogy ehhez milyen külső forrást lehet és kell igénybe venni, és természetesen semmit sem szabad kizárni, de ez függ a valós, nem manipulált adatok ismeretétől is.

Ami a programunkat illeti. Rengeteg indítványt tettünk le a parlament asztalára, amit a kormány mindig gondolkodás nélkül lesodort. A mi terveink az erős Magyarország kiadványunkban megismerhetők.
@@
Ez a kiadvány-program nagyon általános, hiányoznak a konkrétumok. Például azt mondják, hogy csökkentsük az áfát, de nem mondják, meg mivel pótolják a kieső bevételeket, és így tovább.

Ez a kormánypártiak által hangoztatott beszűkült gondolkodás, amely figyelmen kívül hagyja a tényt, mely szerint ezek az intézkedések újabb bevételeket generálnak. A jelenlegi helyzet megfojtja a gazdaságot. Például közöltük, hogy kapásból hol lehetne körülbelül 1000 milliárdot spórolni.

Tudom a bürokráciával, de azok elbocsájtásokkal járnának. Ezt miért nem mondják?

Nem feltétlenül. Miért jelentené azt? A Magyarországról szóló jelentések mindegyike kitér arra, hogy nálunk a bürokrácia többszöröse az EU-s átlagnak. Amennyiben ezt a helyzetet megszüntetnénk, akkor három év alatt 7%-os többletnövekedést is elérhetnénk, ami fellendítené a gazdaságot és újabb munkahelyeket hozna létre. Pontosan lehet tudni azt is, hogy a jelenlegi közbeszerzési törvény néhány módosításával 150-200 milliárdot is meg lehetne spórolni. Miért nem tesszük, teszik meg?

Mik a tervek a szociális juttatásokkal, hiszen azok hihetetlen kiadásokat eredményeznek. Mi vagyunk az egyetlen ország, ahol ilyen magas az „adományozó” kedv. Mi a megoldás?

Mindennek az alapja, hogy 1990-ben 1 millió munkahely eltűnt. Ezeket újra kell teremteni, melyekből 200 ezer ugrásra készen áll, csak elő kellene mozdítani a gazdasági szürkezónából. Fontos, hogy a feketegazdaságot ki kellene fehéríteni. A mi időnkben (1998-tól 2002 –ig, szerk.) folyamatos gazdasági növekedés volt és csökkent a munkanélküliség, ezt még Medggyesy Péter is így látta 2002 második felében, amikor hatalomra került. Azóta viszont folyamatos mélyrepülésben van az ország. 2002-ben Magyarország a régió éllovasa volt, akkor arról beszélt mindenki, még a szocialista politikusok is, hogy 2008-ban be lehet vezetni az eurót.

Most bevezetné az eurót, hiszen sokan ebben látják a kiutat a jelenlegi helyzetből?

Azt gondolom, hogy most ez nem reális felvetés. Lett volna lehetőségünk, hogy a Szlovénokkal együtt vezessük be az eurót, de az ország 2002-ben egy másik útra lépett.

2010-ben előfordulhat-e az, hogy az MSZP-SZDSZ-MDF az ország érdekében közös miniszterelnököt állítanak?

Az MDF egy botránypárt, amelynek parlamenti frakciója sincsen. Ma jelenleg Magyarországon egy nagy párt van, az a FIDESZ és egy vergődő középpárt, az MSZP, és vannak marginális kis pártok, akik küzdenek az 5%-ért, ilyen az MDF és az SZDSZ.

Valamint a Jobbik.

Én nem tudom komolyan venni és meghatározónak tartani azt a szervezetet, amely nem képes annyi szavazatot összeszedni egy választáson, mint ahány kopogtatócédulát le kellett adni a jelöltté váláshoz. Ma a Jobbik kizárólag az MSZP hatalmi érdekeit szolgálja.

Lehet, de a FIDESZ indirekt támogatásával jött létre és teszi, amit tesz.

Mi soha nem támogattuk a Jobbikot.

Nem is ezt mondtam, csak azt, hogy a jelenlegi helyzetben felhívásokkal indirekt segítették őket hozzá ahhoz, hogy vérlázító dolgokat műveljenek. Nyilván nem arra gondoltam, hogy odamentek valakihez és mondták neki: „figyelj, hozzatok már létre egy szélsőségekkel felvértezett pártot”.

Nagy butaság lenne, ha akár indirekt módon is, de saját magunk gyengítésére egy másik platformot hoznánk létre, hangsúlyozom: a Jobbik az MSZP politikai érdekeit szolgálja.

A MSZP ellenfél vagy ellenség?

Ellenfél, de ez nem is kérdés.
@@
Ezt azért kérdeztem, mert az embernek olyan érzése van sokszor „vicaverza”, mintha nem ugyan azért az országért dolgoznának.
Hogy ők miért küzdenek, azt nekem nem tisztem megmondani.

Ön lenne miniszter?

Én úgy látom a Fideszben, ha valaki jól végzi a munkáját, akkor mindig kap új lehetőségeket, kihívásokat. Erre az én helyzetem a tökéletes példa.

Lenne miniszter?
Ez egy irreális felvetés. Nem az én dolgom eldönteni, ezért aztán nem is gondolkozom pozíciókban.

Képesnek érzi magát arra, hogy felelősségteljesen vezessen egy tárcát?

A kihívásokat szeretem, de jelenleg ennek nincs realitása, és még egyszer mondom: nyugodt vagyok, hiszen ha jól végzi az ember a munkáját, akkor nálunk azt elismerik. Én szeretnék sokáig dolgozni a politikában és ez által sokat tenni az országért.

Milyen a Szijjártó Péter féle Magyarország?

Életvidám, nyugodtabb és mosolygósabb Magyarország, mert most az emberek idegesek és bizonytalanok, ez így nem jó, ahogyan most van. Fontos, hogy a fiatalok tudjanak lakáshoz jutni és gyereket vállalni.

Ön mostanság tervezi a családalapítást?

Úgy néz ki, a közeljövőben megtörténik!

Gratulálok!

Köszönöm

Életrajz

Tanulmányok:

1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Társadalomtudományi Kara, nemzetközi kapcsolatok főszakirány
 
1993-1997 Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr
 
1995-1996 Woodsfield High School, Amerikai Egyesült Államok

Nyelvismeret:

angol felsőfok
német középfok
orosz társalgási

Politika:

2002 Európai Ifjúsági Konvent néppárti frakciójának frakcióvezető-helyettese
 
2002- Országgyűlési képviselő a Győr-Moson-Sopron megyei listáról, az Ijúsági és Sport Bizottság, valamint a Költségvetési és Pénzügyi Bizottság tagja
 
2001- Fidelitas alelnök
 
2001- Nyugat-Dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács elnöke
 
1999-2001 Fidelitas győri csoportjának alapító elnöke
 
1998-2002 Önkormányzati képviselő Győrben

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.