Bűnügy

Nincs meg a faddi gyújtogató

Gyanúsított hiányában megszüntette a nyomozást a Tolna megyei Faddon tavaly történt gyújtogatás ügyében a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) - tájékoztatta az MTI-t kedden a főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

Máté Dezső alezredes elmondta: az elkövető kiléte megnyugtatóan nem volt megállapítható, de ha újabb adat merül fel, folytatják a nyomozást.

Ismertetése szerint egy roma származású család által lakott, Sport utcai ház padlásterében 2008. április 13-án és 14-én is tűz keletkezett, amit a tűzvizsgálat megállapítása alapján szándékosan okoztak. A kár 230 ezer forint volt, a rendőrség rongálás gyanújával indított eljárást.

Április 26-án bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint ugyanennek a családnak a Kossuth utcai házára Molotov-koktélt dobtak. Kár nem keletkezett; a rendőrök a helyszíni szemle során egy égett műanyagflakont találtak.

Az ügyben Soczó László, Tolna megyei rendőrfőkapitány egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki, de érdemi bejelentés nem érkezett – mondta az alezredes.

Hozzátette: az eljárás során vizsgálták, történt-e faji, etnikai bűncselekmény. Az indíttatás nem volt kizárható, de a nyomozás egy éve alatt ennek megalapozott gyanúja senkivel szemben nem merült fel – emelte ki.

Vádemelési javaslattal zárult ugyanakkor egy, a családfővel szemben indított eljárás – közölte Máté Dezső.

A feltételezett Molotov-koktélos támadás után ugyanis a férfi rokonaival botokkal és kardokkal néhány közelben lakó családra támadt, feltételezve, hogy ők követték el a gyújtogatást. A sértettek közül többen nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. A TMRFK csoportosan elkövetett garázdaság és magánlaksértés gyanújával tett vádemelési javaslatot a Szekszárdi Városi Ügyészségnek – mondta a bűnügyi osztályvezető.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.