2024. március 28. - Gedeon, Johanna

180 milliós büntetés a megtévesztő reklámért

180 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal két multinacionális kozmetikai cég hazai érdekeltségét, az általuk forgalmazott ránctalanító és bőrfiatalító készítmények megtévesztő reklámozása miatt.
2009. április 9. csütörtök 20:50 - HírExtra
A Johnson&Johnson Kft. ellen azért indított vizsgálatot a Versenyhivatal, mert a vállalkozás több termékéről is megtévesztő állításokat tett közzé 2007-2008-ban. Bár a reklámokban feltételes módot használtak, összességében a versenyhatóság szerint mégis azt sugallták, hogy a termék használatával kedvező változás következik be valamennyi fogyasztónál. A vizsgálati adatokból viszont kiderült, hogy a reklámüzenet valótlan volt, s az ígért kedvező változás a fogyasztók egy számottevő részénél nem következett be. Egy másik, babaápolási készítményről pedig kiderült, hogy a reklámjának üzenetét egy 10 évvel korábbi vizsgálat eredménye alapján fogalmazták meg.

Hasonló jogsértések miatt marasztalta el a GVH a Nivea termékeket forgalmazó Beiersdorf Kft-t is. A cég ugyanis az egyik ránctalanítójáról azt ígérte, hogy az folyamatos energiaellátást nyújt a bőrsejteknek, így bizonyíthatóan megelőzi az új ráncok keletkezését; a versenyhatóság által felkért külső szakértő azonban megállapította, hogy ez önmagában nem akadályozza meg a ráncok kialakulását. Egy másik termék reklámja is hasonló, minden fogyasztónak szóló kategorikus ígéretet tartalmazott, de az elvégzett hatékonysági termékteszt azt mutatta, hogy a kategorikus ígéret megalapozatlan. Ráadásul a Beiersdorf egy termékének a kozmetikai hatáson felül kifejezett gyógyhatást is tulajdonított, noha a jogszabályok szerint kozmetikai termékekre ilyen kijelentések nem alkalmazhatók.

Mindezek miatt a GVH a Johnson&Johnson Kft-re 70 millió, a Beiersdorfra pedig 110 millió forint bírságot vetett ki, a fogyasztók megtévesztése miatt. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy a kozmetikai piac jelentős szereplőjének számító vállalkozásokról, valamint több termékről volt szó, amelyek ráadásul széles fogyasztói réteget érintenek. Enyhítő körülménynek bizonyult, hogy a Johnson's Baby termékek kapcsán a vállalkozás önként eltávolította a honlapjáról a megtévesztő kijelentést.
Forrás: HavariaPress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2009. április 16. 10:41
http://www.webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=150711#comments
...
2009. április 16. 10:24
MMR, Lendva, "a gerinctelen hallgatÓ" - beolvasták ezt ott is... - sok helyen e hír! ;-P
...
2009. április 16. 10:23
MMR, Lendva, "a gerinctelen hallgatÓ" - beolvasták ezt ott is... - sok helyen e hír! ;-P
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását