2024. április 16. - Csongor

Megalázták a roma kisfiúkat a rendőrök

Szlovák rendőrök roma fiúkat, köztük kiskorúakat arra kényszerítettek, hogy vetkőzzenek meztelenre és pofozzák meg egymást - közölte a Sme című szlovákiai véleményformáló napilap internetes honlapján.
2009. április 7. kedd 22:00 - HírExtra
Miután a fiúk levetkőztek, felszólította őket, hogy tegyék kezüket a fejük mögé. A kamera ezt követően végigpásztázza nemi szerveiket. A következő felvételeken egyenruhás rendőröket látni kutyákkal, amelyek ugatnak a gyerekekre. A fiúknak előbb meg kellett egymást csókolniuk, majd pofozkodásra kényszerítették őket. A filmen az is látható, hogy az egyenruhás rendőrök videokamerával és mobiltelefonnal felveszik az eseményeket. A fiúk ijedtek, a rendőrök nevetgélnek.

A Sme azt állítja, hogy a felvétel március 21-én készült. A felvétellel a rendőrök állítólag dicsekedtek, és barátaiknak, ismerőseiknek is megküldték. Így került egy felvétel az újság szerkesztőségének a birtokába is.

A szerkesztőség szerint a botrányos eset Kassán történt. A rendőröket egy járdán fekvő asszonyhoz hívták ki, aki azt állította, hogy hat roma gyerek meglopta őt. A rendőrök a lopással vádolt romákat előállították és a rendőrőrsön megalázták. A hat roma közül három még kiskorú volt. Az ügyben állítólag nyolc rendőr érintett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását