Bűnügy

Letartóztatták a késes gyilkost

Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája az orosi szurkálót, aki egy embert megölt, kettőt pedig, illetve önmagát is megsebesítette vasárnap - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, szóvivője kedden az MTI-vel.

A gyanúsított előzetes szóváltást követően több alkalommal mellkason szúrta és egy kapával fejen ütötte apósát, aki a helyszínen meghalt – emlékeztetett Nyakó Zsuzsanna.

Hozzátette: az előzetes letartóztatásba helyezett férfi többször megszúrta volt élettársát is, ő életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az elhunyt feleségét ugyancsak megsebesítette a férfi, majd önmagát is megszúrta.
Az előzetes letartóztatásba helyezést a bíró a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, törvényi fenyegetettségére tekintettel hozta meg, illetve az indoklása szerint tartani lehet attól is, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén megszökne, vagy elrejtőzne, s a akadályozná a büntetőeljárást – mondta a bírósági szóvivő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.