Külföld
A palesztinok elégedettek Obamával
Izrael és a palesztinok egyaránt üdvözölték az amerikai elnöknek a török parlamentben hétfőn mondott beszédét: az előbbi Barack Obamának a béke és a zsidó állam biztonsága melletti kiállása miatt, ez utóbbiak pedig azért, mert Obama támogatja a független palesztin állam létrehozását.
Erekát reményét fejezte ki, hogy az izraeli kormány megérti: a palesztin és más arab területek 1967 óta tartó (izraeli) megszállásának felszámolása, és a két államon alapuló rendezés megkezdése az egyetlen olyan út, amely a térségben a béke felé vezet.
A múlt héten megalakult új izraeli kormány közleményben üdvözölte, hogy Obama elkötelezte magát Izrael biztonsága és a békére való törekvés mellett. A kabinet megerősítette, hogy maga is elkötelezett e két célkitűzés mellett, és úgy alakítja majd politikáját, hogy szorosan együttműködjön az Egyesült Államokkal a közös célok megvalósítása érdekében. Egy magas rangú izraeli tisztségviselő szerint Benjámin Netanjahu új izraeli kormányfő – egyben a jobboldali Likud párt vezetője – májusban találkozni akar Obamával.
Forrás: MTI