2024. május 12. - Pongrác

Mi is ezt szeretnénk: Havas Henrik a szociális miniszter

Voltak már meredek dolgok a magyar politikában, eddig azonban mindig meg lehetett különböztetni a viccet a komolytól. Ebből is látszik, hogy az idők változnak.
2009. március 31. kedd 14:59 - Kőrösi Viktor Dávid
Ma, amikor valamilyen egyetemi állásbörzéhez hasonlít a politikai elit, ma, amikor vadásszák a frakcióvezetőket, meg a miniszterelnököket, meg se lepődünk, hogy valaki beállít és közli: „én lennék romaügyi miniszter!” Persze normális politikai helyzetben jól körberöhögnénk Havas Henrik „tanár úr” mondatát, de ma már az is lehet, hogy Abszurdisztán (hajdani nevén Magyarország) újabb kisebbségügyi miniszterét tisztelhetjük a Horn-kormány volt szóvivőjében.

Nézzük csak, mennyire lenne alkalmas miniszternek. Melyek egy politikus erényei?

1. A béketűrés

Egy szép napon az őszes Havas kiakadt, amikor Fekete Pákó, az Ország Dákója és a HírExtra miniszterelnök-jelöltje csokif.szt tolt volna a „tanár úr” szájába. Akkor Havas magából kikelve hagyta ott a műsort, szitkozódva, anyázva, de a kurvaországozások után már ezen ne lepődjünk meg. Úgymond profi politikusok is produkálnak durvábbat, sőt, a most sokadszorra megbukott cseh ex-kormányfő, Mirek Topolánek odáig ment, hogy úgy megküldte az egyik fotós száját, hogy az illető kiterült mint az Alföld. Nem kis muksó az a Topolánek, nah.

A Havas-pártiak - Havas-ellenesek mérkőzés tehát egy nullára áll.

2. Hazafias elkötelezettség

Tanár úr igazolványában az van, hogy magyar állampolgár. Innentől kezdve nincs több kérdés.

Ez biza' kettő-nulla.

3. A hozzáértés

Na, ezzel bajok vannak, mert Havas saját maga szerint nem ért a miniszterelnökséghez, pedig minden politikuspalántának az a csúcs. Ebből fakadóan félő, hogy Havas politikusi képességei csak korlátozottak. Már nem is nem csodáljuk, hogy csupán hat napig volt szóvivő Horn Gyula mellett. Viszont  politikai hozzáértés nélkül egy roma programot összerakni nagyon nehéz. Félő, hogy az általa követelt egy (azaz: 1) forintos fizetés csak közpénzpocsékolás lenne olyan időkben, amikor minden fillérnek komoly súlya van.

Szépítettek a Havas-ellenesek, 2-1.

4. A professzionalizmus

A politikához való hozzáértés egy következő fokozata. Ebbe talán kár is lenne belekezdeni, mert ha nem ért valaki a politikához, akkor biztosan nem tud profi lenni. Csak tájékoztató jelleggel jegyezzük meg, hogy például azt is megfelelőképpen definiálni kéne, hogy mi/ki az a roma. Mert ugye ez mifelénk nem annyira egyszerű.

Egyenlítettek a Havas-ellenesek, az állás 2-2.

5. A sokoldalúság

A „tanár úr” azt nyilatkozta, hogy várja, hogy megcsörrenjen a telefon, s felajánljanak neki olyan posztot, amihez ért. Ebből egyenesen ki lehet következtetni, hogy ugyan a cigányokkal foglalkozna legszívesebben, de elvállalna mást is, mert érez némi hozzáértést egyéb területekhez is. A sokoldalúság, még ha korlátozott is, nagyon fontos. 11-esből szerzett vezetést Havas Henrik, a végeredmény három-kettő.

5/a. Konkrétan?

Mivel az Olvasó egy tudományos igényű elemzést olvas éppen, ezért kötelességünknek érezzük, hogy javasoljunk néhány posztot a Tanár úrnak, egyszer s mint felszólítsuk a kormányt arra, hogy követeléseinknek haladéktalanul tegyenek eleget. A HírExtra szerkesztősége tehát az alábbiakat javasolja:

a) Bulvárügyi minisztérium

Ahhoz nagyon ért, ráadásul a kommunikációhoz is van némi köze a „Tanár úrnak” (ha eltekintünk attól, hogy az tanít, aki nem ért hozzá). Havas kezeibe teljesen nyugodtan tennénk a társadalom közművelődésének kérdését. Akkor mindenki tudná, hogy ki volt Klebelsbe… vagyis Kelemen Annácska.

b) Sportminisztérium

Kiváló sportminiszter lehetne a „Tanár úrból”, mert Újpest szurkoló. De ez maradjon titokban, nehogy az NB I-be rövidesen visszatérő FTC sértve érezze magát.

c) Igazságügyi minisztérium

Mivel ért a focihoz, ezért lehetne igazságügyi miniszter is. Inkább mint Dávid Ibolya…

d) Szemüvegszárvégrágcsálásügyi minisztérium

Ezt a tárcát is szívesen rábíznánk. Kötelező tantárgy lehetne az iskolákban, hogyan kell professzionális módon szemüvegszárvéget rágni. Tudomásunk szerint ilyet még sehol sem oktatnak, ezért Magyarország nagyhatalom lehetne szemüvegszárvégrágcsálásban.

e) Szociális minisztérium

Ha valaki meg van szorulva anyagilag, s nincs kedve dolgozni, akkor menjen oda Havashoz és mondja, hogy „figyelj, Henrik, kéne rólam írni egy könyvet.” Kelemen Anna és Molnár Anikó már jól járt ilyennekkel. Emellett komoly összeggel támogatta azt a falut, ahol telket vett.

Ultimátum!

Ezennel felszólítjuk a kormányt, hogy a HírExtra követeléseinek azonnal tegyen eleget, azaz Havas Henriket azonnal vegyék be a kormányba a fenti pozíciók valamelyikére! Adunk egy 72 órás ultimátumot is! Ha addig nem teljesítik követeléseinket, akkor nem történik semmi! Ne engedjük parlagon heverni Havas Henrik potenciális minisztert!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

thurvj97
2009. március 31. 22:38
Nem tudom kinek áll érdekében ez a komolytalan játék? krizsó miniszterelnök, Havas miniszter, meg az ötlet kigondolójának a nagynénikéje szóvivő. Játszik a hülye gyerek!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását