Belföld
Bajnai egyeztetni akar
Bajnai Gordon kormányfő-jelölt a következő hetekben egyeztetést kezdeményez a válságkezeléséhez hozzátenni tudó és akaró szakmai és politikai szervezetekkel, köztük az Országgyűlés valamennyi pártjával.
"Partnere és együttműködő társa kívánok lenni mindenkinek", akinek van programja és szándéka a válság megoldására, a magyar gazdaság és ezen keresztül az ország megerősítésére – mondta.
Hozzátette: Magyarországnak mindenki támogatására szüksége van.Bajnai Gordon úgy fogalmazott, hogy "az előrehozott választás nem ördögtől való", de a válságkezelő kormány és az ország érdekét szolgáló, gyors és határozott lépesek végrehajtása mindaddig jobb megoldás Magyarország számára, mint bármi más, amit a program megvalósításához megvan a parlament felelős többségének határozott és nyilvánvaló támogatása. "Mindaddig és csak addig" – jelentette ki a miniszterelnök-jelölt.
Kitért arra is: ennek a kormánynak világos a mandátuma, meghatározott időre, meghatározott feladatra vállalta a megbízatást.
Forrás: MTI