Egy új fertőző betegség ütötte fel a fejét?

Az utóbbi hetekben több cikk is jelent meg ebben a témában, de egyik sem fedi le teljesen a valóságot, sőt némelyik egyenesen megijeszti az embereket. Egyes fiatalok már gyógyszerért sírnak, mert azt hiszik, hogy ők is ebben a súlyos betegségben szenvednek.

Ez nem igaz. Ez a – nevezzük betegségnek – nem súlyosabb, mint a depresszió, és nem is jellemző annyira az emberre, mint ahogy írták. Ráadásul Magyarországon nem is létezik. Ha mégis, akkor olyan elenyésző számban (1-2 fő), hogy senki sem tud róla.

Mi is ez a hikikomori?

Ez egy pszichés betegség, zavar. Japánban jelenti a legnagyobb problémát, de ott is csak elenyésző mértékben fordul elő. Körülbelül ezerre lehetne tenni ezt a számot, és a 15-35 éves korosztályra jellemző, viszont inkább a férfiakat érinti.

Arról szól a történet, hogy az illető hónapokra, évekre bezárkózik a szobájába, lakásába, s nem tartja a kapcsolatot a külvilággal. Ha van is munkája, akkor azt is interneten végzi, legalábbis egy igazi hikikomori. Aki naponta érintkezik emberekkel, az már nem mondható annak, csak egy embernek, aki súlyos depresszióban szenved, és nem szereti az embereket. Jellemző rájuk az is, hogy csak éjszaka járnak vásárolni, s azt is ritkán teszik.

1973-ban Takeo Doi egy könyvben számolt be a hikikomoriról, mint betegségről, de rajta kívül még mások is próbálkoztak a téma hű bemutatásával. Ok-okozati összefüggést keresték a betegség kialakulása, és a társadalom által támasztott elvárások, a szülői befolyás között.

A hikikomori betegség eléggé összetett, sokféle variánsa létezik. Egyes emberek csak hónapokig zárkóznak be, mondjuk nyári szünet alatt, míg mások évekre. Utóbbi inkább az egyetemistákra, a húszas éveikben járó fiatalokra jellemző. Valaki otthonról dolgozik, egyeseket a szüleik látnak el, míg mások ösztöndíjból finanszírozzák az otthonlétet. Ha elfogy a pénz, akkor van probléma.

Ha kinti munkát keresnek, még akkor is nehéz visszatérniük, mert aki egyszer hikikomori lett, az onnantól kezdve meg van bélyegezve. Ha pedig internetes munkát talál, akkor még nehezebben illeszkedik vissza. Ezzel a betegséggel leginkább az a baj, hogy minél tovább él valaki bezárkózva, annál nehezebben tér vissza a társadalomba. Mindenképp szakember segítsége szükséges, hogy véglegesen kigyógyuljanak ebből a bezártságból. Az MTI forrásai szerint, a rekord eddig 15 év volt a szigetországban, míg Olaszországban négy évet töltött egy hikikomori bezárva.
@@
Honnan jött az egymilliós szám?

Egy japán pszichológus, Tamaki Saito – aki elsőként tárta a nyilvánosság elé a problémát – szeretett volna egy hangzatosabb számot mondani, hogy így hívja fel az emberek figyelmét a problémára. Ezt később ő maga vallotta be, és elmondása szerint nincs adatokkal igazolható alapja.

A 15-ös alsó korhatárról sincs hiteles adat, mert a japán oktatási rendszer, és a család mellett szinte elképzelhetetlen, hogy a gyermek teljesen bezárkózzon a szobájába, mert egyszerűen nincs rá lehetősége. Csak nagyon kevesen tehetik ezt meg.

Számunkra furcsa lehet elképzelni, hogy miként lehet megoldani a bezárkózást. Ne felejtsük el, hogy Japán fejlett ország, minden háztartásban van internet, nem is akármilyen. A bevásárlástól kezdve mindent meg lehet oldani vele. Az embernek tényleg ki sem kell tennie a lábát a lakásból.

Akárhogy is nézzük, nemcsak a bevásárlást lehet könnyedén elintézni, hanem a barátságokat, szerelmeket is. Egy érzékenyebb lelkületű embernek, aki amúgy is nehezen ismerkedik, nem hiányoznak a fizikai kapcsolatok.

Korábban be is számolt róla a HírExtra, hogy mennyire divatos a japán lányok körében virtuális (nem létező) barátot tartaniuk az interneten. A fiúknak is megvan erre a lehetősége, rengeteg játék specializálódott rájuk, amiben kiélhetik szexuális vágyaikat, még ha ezek nem is valóságosak.

Hogyan alakul ki ez a betegség?

Az általános, hogy a fiatal felnőttek nem képesek úgy elhelyezkedni a modern társadalomban, ahogy az a japán nagykönyvben meg van írva, s így elmenekülnek az elvárások elől. Nagy a nyomás, hogy hasznosak legyenek a társadalom számára. Japánban az ember csak egy elem a nagy rendszerben, aminek alá van rendelve.

Ennek ellenére nehéz munkát találniuk, mivel egy erősen szabályozott rendszerben élnek, melynek hála most ott tart az ország, ahol tart: emiatt nagy a belső konkurencia. Hazánkban is erősek az elvárások, hogy tanulni kell, munkát vállalni, de mégsem annyira, mint Japánban. Ők szégyenként élik meg, ha képtelenek elhelyezkedni a megfelelő pozícióban. Ez a tény vezethet leginkább ahhoz, hogy valakiből hikikomori válhasson.

Az internet segít otthon maradni

A rengeteg online játéknak köszönhetően képesek vagyunk virtuális életet élni az internet segítségével. Köthetünk barátságokat, szerelmeket, könnyen sikeres lehetünk, míg mondjuk a való életben nem vagyunk azok. Könnyen magával ragadhatja a virtuális világ azokat, akik egy kicsit is depressziósak.

Eleinte csak sokat játszik a játékkal, vagy csak sok időt tölt el a világhálón. Idővel egyre többet, ami akár a munka, iskola rovására is mehet. Ha van félretett pénze, vagy vagyona, esetleg szülei támogatják, akkor akár itthon is maradhat. Az internet nagyban megkönnyíti a hikikomorivá válást.

Elutasítják a jelenlegi társadalmi normákat

Ez a jelenség nem csak Japánban figyelhető meg. Angliában 2000-ben megalkottak egy olyan szót, hogy NEET. Ez annyit jelenet, hogy egy ember, akinek nincsen munkája, nem házas, és nem is tanul. Dél-Koreában, Kínában, és Tajvanban is vannak adatok NEET-ekről, és hikikomorikról.

Sokan azért zárkóznak el, mert ezt látják a legegyszerűbb megoldásnak, hogy távol tartsák magukat a társadalomtól. Aki még sosem érezte ezt, hogy jó lenne mindentől és mindenkitől elvonulni, az úgysem érti meg őket.

Japánban több mint százmillió ember él, és olyan fejlettségi szinten, egy előre megtervezett szisztéma szerint, amit nem mindenki tud elviselni.

Náluk éppen az az elitélendő, ha valaki kilóg az átlagból. Azért természetesen ők sem futószalagon gyártott emberek, ahogy azt sokan képzelik. Képesek szélsőséges viselkedésekre. Szexuális perverzitásuk messze földön híres, divatot teremtenek a harajukuk, az animék meghódították a nyugatot, de ez mind a pop kultúra része, amivel kulturális exportjuk legnagyobb részét teszik ki. Valami újat, különöset képviselnek, amire nagyon vevő a nyugat.
@@

Felnagyított rémhírek, aminek fele sem igaz

Olaszországban egy pszichológus szerint a hikikomori lét elmebetegséggé fajulhat, ha nem kezelik. Könnyen skizofrénia, és személyiségzavar válhat belőle. Ha valaki tüzetesebben tanulmányozta a személyiségzavarokat, rájöhetett, hogy minden ember szenved valamilyen zavarban, s ezzel több pszichológus is egyetért. A súlyossága mutatja, hogy az ember beteg-e egyáltalán, hogy szorul-e kezelésre.

A hikikomorik nem elmebetegek, hanem pszichés betegségben szenvednek, s egy külön, bezárt életet élnek a négy fal között. Nem akarnak meghalni, és ártani sem akarnak senkinek. Egyszerűen csak nem szeretnek kimenni az utcára, nem kedvelik az embereket. Nem tartják sokra a személyes kapcsolatokat, és megelégednek az internet adta lehetőségekkel.

Aki normális, egészséges – és nem Japánban él -, az nem igen értheti ezt. Bár nálunk is sok fiatal van, akik előszeretettel játszanak olyan számítógépes játékokkal, melyek könnyen napokra, hetekre odaszögezi őket a monitorhoz. Mellettük több tizenéves is állítja, hogy ha tehetné ő is bezárkózna, de valamilyen szinten ez is normális. Az ilyen gondolatokon minden fiatal átesik.

…és még nincs vége

Vannak olyan oldalak, ahol már terjedő betegségként kezelik, mintha ez egy fertőzés lenne. Állítólag Európán belül, Olaszországban terjedt el a hikikomori élet, egyes források szerint Parmában már tíz esetet is számon tartanak. 14-18 éveseket említenek, és állítólag a számuk folyamatosan növekszik.

Elképzelhető, hogy a hír igaz, de egyrészt nem egy terjedő kórról van szó. Hiszen Japánban, a hikikomorik hazájában is elenyésző a számuk. Egy többmilliós társadalomban természetes, hogy vannak elszigetelt emberek. Ez mindenhol előfordul, ráadásul minden korban is volt rá példa. Japán ezt belső problémának tekinti, ezért sincsen külföldön erről igazán szó.

De az egyik legnagyobb rémhír, mely szerint a japán szülők nem figyelnek a gyerekeikre, és, hogy vasszigorban nevelik fel őket, teljesen hiteltelen. A forrás szerint a két generáció között óriási szakadék van. Ez azért is abszurd, mert a japánok különösen ragaszkodnak családjukhoz, még elhunyt rokonaikat is úgy kezelik, mintha élnének. Nem lehet több rossz szülő a szigetországban, mint egyéb helyeken.

Hikikomorinak lenni Japánban szégyen, nem divatból lesznek azok az emberek. Szembemennek a társadalommal, de mindezt csendben teszik. Kevesen vannak, ez csak egy társadalmi jelenség, és semmiképpen sem fertőző betegség. Nem kell tőle félni, hanem el kell fogadni, hogy vannak ilyen emberek, akik nem kívánnak részt venni a modern társadalomban.